A világranglistán harmadik helyezett Simona Halep szerdán este mutatkozott be a római WTA-tornán, ahol címvédő volt, a tavalyi kiírást megnyerte.
Kiválóan alakult a mérkőzés Halep számára, aki 6:1 arányban behúzta az első játszmát, majd a másodikban 3:3-as állásnál fájdalmat érzett a bal lábszárán, és orvosi segítséget kért.
Néhány perces tanácskozás után, ami alatt nem talált magyarázatot a hirtelen jött sérülésére, Halep úgy döntött, hogy feladja a mérkőzést.
Simona Halep sírás közepette, sántítva hagyta el a római arénát, a szervezők mellett ellenfele, Angelique Kerber is a segítségére sietett.
Az első vizsgálatok szerint Halepnek lábszártörése van, és a további vizsgálatok után derül ki, hogy mennyi időt vesz igénybe a felépülése.
Azt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy mennyit kell kihagynia, de szinte biztos, hogy nem tud részt venni a május 30. és június 13. között rendezendő Roland Garroson.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!