Hirdetés

Sprintbefutóval ért véget a Székely Kör első szakasza

A fehér trikóban, a legjobb magyar versenyző: Fetter Erik
Fotó: Borbély Fanni

Sprintbefutón nyerte meg a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny első szakaszát a cseh Neuman Dominik, és ezzel az összetettben is átvette a vezetést. A korán kialakult szökevénycsoport egészen Csíkszeredáig kitartott, a mezőny nem tudta utolérni őket.

2025. augusztus 08., 21:34

Sepsiszentgyörgyről indult a 19. Székely Körverseny első szakasza, amely Kézdivásárhely érintésével, a Nyergestetőn át Csíkszeredában ért célba. A szakasz első kategorizált emelkedőjét megelőzően alakult ki egy négyfős szökevénycsoport, amely később további versenyzőkkel egészült ki. A második emelkedőn, a mindszenti tetőn is sikerült megőriznie 40–60 másodperc közötti előnyét.

A versenyzők Csíkszentlélek irányából érkezve áthaladtak Csíkszeredán, ezt követően a szervezők egy felcsíki kört is beiktattak: Szépvíz és Csíkrákos érintésével kanyarodott vissza a mezőny a Hargita megyei megyeszékhely központjában kialakított befutó felé.

Hirdetés

A hagyományoknak megfelelően a Szabadság téren kialakított célban került sor a sprintbefutóra, ahol az ATT Investments versenyzője, a cseh Neuman Dominik bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve a görög Nikiforos Arvanitout (Team United Shipping) és a lengyel Szóstka Pawełt (Monogo Lubelskie Perła Polski). A szakasz átlagsebessége 45,9 km/óra lett, meghaladva az előzetesen leggyorsabbnak becsült tempót is.

•  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Fotó: Halmágyi Zsolt

Bár hosszú, nehéz emelkedők nem szerepeltek az útvonalon, a szakasz bizonyította, hogy ebben a kategóriában is világszínvonalú tempóra képesek a versenyzők.

Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, eredmények – összetett, 1. szakasz után:
1. Neuman Dominik (CZE – ATT Investments) 3:18:31
2. Arvanitou Nikiforos (GRE – Team United Shipping) +1 mp
3. Szóstka Paweł (POL – Monogo Lubelskie Perła Polski) +4 mp

•  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Fotó: Halmágyi Zsolt



Trikók:
Összetett éllovas (piros): Neuman Dominik
Legjobb sprinter (sárga): Arvanitou Nikiforos
Hegyek királya (zöld): Olszar Antoni (Mazovia Region)
Legjobb fiatal (fekete): Arvanitou Nikiforos
Legjobb román (kék): Alin Toader (Beltrami TSA Tre Colli)
Legjobb magyar (fehér): Fetter Erik (Team United Shipping)

Az 1. szakasz dobogósai, balról jobbra: Nikiforos Arvanitou, Neuman Dominik, Szóstka Paweł •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Az 1. szakasz dobogósai, balról jobbra: Nikiforos Arvanitou, Neuman Dominik, Szóstka Paweł
Fotó: Borbély Fanni



A körverseny az 2. szakasszal folytatódik szombaton, amely Marosvásárhelyről rajtol, majd Székelyudvarhely érintésével Csíkszeredában lesz a befutó.

A mezőny településekre lebontott áthaladásáról, valamint az érintett útszakaszokon érvényes forgalomkorlátozásokról a verseny hivatalos honlapján, illetve itt és itt lehet tájékozódni.

Alin Toader viseli a legjobb román versenyzőnek járó kék trikót •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Alin Toader viseli a legjobb román versenyzőnek járó kék trikót
Fotó: Borbély Fanni

Feketében Nikiforos Arvanitou •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Feketében Nikiforos Arvanitou
Fotó: Borbély Fanni

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Ez is érdekelheti

A hölgyeknél Székelyudvarhelyre, a férfiaknál Csíkszeredába került az aranyérem

Két székelyföldi sportoló szerzett bajnoki címet az egyéni országos bowlingbajnokságon: a nőknél a székelyudvarhelyi Karamán Ibolya, a férfiaknál a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Százéves a székelyudvarhelyi birkózás – sportkonferenciával és emlékversennyel ünnepelnek

Száz éve alakult meg a birkózószakosztály Székelyudvarhelyen. A centenárium alkalmából október 16-án megemlékezést és ünnepi sportkonferenciát tartanak, a következő hétvégén pedig utánpótlás-emlékversennyel tisztelegnek a sportág helyi múltja előtt.

Újabb kemény párharcok a BL-ben, kosárlabda Eurokupa, kézilabda Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

Újabb Bajnokok Ligája mérkőzések jönnek a sorban: a Roma a Real Madridot, a Manchester City a Paris Saint-Germaint fogadja, a Liverpool Linzben játszik. A Kolozsvári U-BT a kosárlabda Eurokupában szerepel.

Visszatér a Bajnokok Ligája, egyik topcsapat meccséről kapcsolhatunk a másikra

Kilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblája, a nagyágyúk közül a Barcelona és a Bayern idegenben, az Arsenal és az Inter otthon játszik, valamint kiemelkedik az Atlético Madrid és a Manchester United párharca.

Budapesten rendezik az idei teqball-világbajnokságot

A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) bejelentése szerint december 1–6. között Budapest ad otthont a 9. teqball-világbajnokságnak.

Szász Kincső squash-világkupán szerepelt Brazíliában

A csíkszeredai Szász Kincső a 17. helyen végzett a São Paulóban megrendezett squash-világkupa-fordulón. A székelyföldi sportolót a lengyel Karina Tyma búcsúztatta az október elején megrendezett versenyen.

Rangadók a Szuperligában, pályán a Marosvásárhelyi VSK – a hétfői sportműsor

A Szuperligában pályára lép a Kolozsvári CFR és a Kolozsvári U, a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata hazai meccset játszik, este pedig olasz és spanyol bajnokik zárják a programot.

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

A bajnokot fogadja az FK Csíkszereda – vasárnap a tévében

A bajnoki címvédő U Craiovát fogadja az FK Csíkszereda vasárnap késő délután a labdarúgó Szuperligában. Pályán a Juventus és a Milan a Serie A-ban, a női kézi BL-ben a Beszterce és a Bukarest is játszik, a Forma–1 mezőnye Szingapúrban versenyez.

Nagyüzem a focipályákon, Forma–1 és kézilabda – a szombati sportműsor

Sűrű szombat vár a sportrajongókra: egész nap rangadók követik egymást a topligákban, Szingapúrban sprintfutamot és időmérőt rendeznek a Forma–1-ben, este pedig női és férfi kézilabda-BL-meccsek is képernyőre kerülnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!