HIRDETÉS

Sporttal népszerűsítik Székelyföldet

Élő közvetítés a versenyről. Az M4 Sporton lehet követni a kerékpározókat. Archív
Fotó: barabás

2017. augusztus 08., 09:28

Hivatalossá vált, hogy az M4 Sport szerdától szombatig naponta élő közvetítéssel jelentkezik a Kovászna, Brassó és Hargita útjain zajló 11. Székelyföld Kerékpáros Körversenyéről.

2017. augusztus 08., 09:28

Az eseményt felvezető hétfői sajtótájékoztatón Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a körverseny fő menedzsere jelentette be a jó hírt. Elhangzott, hogy a szerdán 19 órakor kezdődő, Sepsiszentgyörgy utcáin zajló prológot élőben sugározza a magyarországi közszolgálati tévé sportcsatornája. Ráduly szerint:

Ez Székelyföld sikere, a magyar nemzetpolitika sikere!

A polgármester elmondta, hogy a körverseny egyik célja Székelyföld, a Ținutul Secuiesc és a Szeklerland kifejezések népszerűsítése. A körversenyről az Erdély Tv is naponta összefoglalókat sugároz, kedden este az első tíz körversenyről készült dokumentumfilmet közvetítik. A 2. szakaszt Kastély-etapnak nevezték el, mert – többek között – érinti Háromszék legismertebb kastélyát, a miklósvári Kálnoky-, a zabolai Mikes-, valamint az olaszteleki és a vargyasi Daniel-kastélyokat.

HIRDETÉS
Lesz amatőr verseny
Hagyományosan a körversennyel párhuzamosan amatőr verseny is zajlik. Ezt szombaton délelőtt rendezik a Tolvajos-tető és Hargitafürdő között. Tömegrajtos próba lesz az amatőröknek, aki részt szeretne venni, azt szombaton délelőtt 10 órára várják a tolvajos-tetői Hármas-kereszthez.

Székelyföld Kerékpáros Körversenyének nagy az idegenforgalmi vonzata, erre érzett rá a Magyar Turisztikai Ügynökség, amikor beszállt a díjazási alapba, a körverseny 11 500 eurós díjalapja magáncégektől származik, a turisztikai ügynökség minden szakasz végén a legjobb magyar versenyzőnek járó zöld trikót szponzorálja.

Székelyföld Kerékpáros Körversenyének összköltségvetése 250–270 ezer lej körüli, ennek egyharmadát magáncégek, a másik harmadát Csíkszereda önkormányzata, a harmadikat pedig Hargita és Kovászna megyék önkormányzatai, valamint Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós állja.

Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének egyik ötletgazdája •  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének egyik ötletgazdája
Fotó: Sándor Csilla

Az augusztus 9–12. között zajló viadal Sepsiszentgyörgyön rajtol és Csíkszeredában zárul. A közel 500 kilométeres körverseny nagy része Kovászna és Hargita megyék útjain zajlik, de egy kis szakaszon Brassó megyét is érintik. Újdonságnak számít, hogy a mezőny áthalad Erdővidéken, a Nagy-Homoród völgyén át érkeznek Székelyudvarhelyre, az utolsó napon pedig érintik a Fiság völgyét is, az utolsó etapon pedig Csíkszereda utcáin az eddigi 17 kör helyett csak tízet kell majd teljesíteni.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es kategóriájú viadal idei összdíjazása 11 500 euró, a viadal hivatalos csapatbemutatóját szerdán Sepsiszentgyörgön tartják, ezt követően a kovásznai megyeszékhely ad otthont a prológnak is.

A 11. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének műsora és útvonala.
Augusztus 9., szerda
18 óra: megnyitó, csapatbemutató (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér)
19.00 – Prológ (Sepsiszentgyörgy utcáin, 5,3 km).

Augusztus 10., csütörtök
1. szakasz (159,3 km, rajt 11 órától): Kovásznaváros–Kézdivásárhely–Csernáton–Sepsiszentgyörgy–Hídvég–Bölön–Nagyajta–Barót–Olasztelek–Vargyas–Oklánd–Homoródszentmárton–Felsőboldogfalva–Székelyudvarhely. Az első szakaszon három sprintpróba lesz: Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Baróton.

Augusztus 11., péntek
2. szakasz (169,5 km, rajt 11 órától): Székelyudvarhely–Fenyéd–Libán-tető–Gyergyóújfalu–Gyergyócsomafalva–Gyergyóalfalu–Gyergyószentmiklós–Tekerőpatak–Libán-tető–Fenyéd–Szentegyháza–Tolvajos-tető–Csíkszereda. A második szakasz részhajrái: Zetelaki-gát, Gyergyószentmiklós és Szentegyháza.

Augusztus 12., szombat
3/A-szakasz (6,2 km, rajt 10 órától): Tolvajos-tető, Hármaskereszt–Hargitafürdő.
3/B-szakasz (125,4 km, rajt 17 órától): Csíkszereda–Csíkrákos–Csíkszentmihály–Szépvíz–Csíkszereda–Csíkszentkirály–Csíkbánkfalva–Csíkszentlélek + 11 kör Csíkszereda utcáin.

A résztvevőkről
A 11. Székelyföld Kerépáros Körvesenyre előzetesen nevezett együttesek. Kontinentális csapatok: Tusnád Drag Cycling Team (romániai), Hrinkow Advarics Cycling Team (ausztriai), A-Duratec SKR Cycling Team (ARBOE, ausztriai), WSA Greenlife (ausztriai), ISD-JORBI (ukrajnai). Klubcsapatok: Bukaresti CSA Steaua (román), Csömöri Cube (magyar), DeGaVi Tipográfia (magyar), DKSI (magyar), Epronex (magyar), Kőbánya (magyar), Speeder Cycling Team (svájci) és Lviv Cycling Team (ukrajnai). Válogatottak: Moldávia és Szerbia.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

`
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Krónika

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Érmeket szereztek a székelyföldi ökölvívók a felnőtt magyar bajnokságon

Először szerepelt egyszerre három székely sportoló is a Felnőtt Ökölvívó Magyar Bajnokságon, ketten éremmel a nyakukban térhettek haza. Csiki Róbert ezüstöt, Benedek Péter bronzot szerzett.

Wimbledon, Forma-1 és Tour de France – vasárnap a képernyőn

Az egyéni sportágak kerülnek fókuszba: javában zajlik a wimbledoni Grand Slam tenisztorna, a Forma-1 mezőnye a Brit Nagydíjon versenyez, a francia kerékpáros körversenyen a második szakasz következik.

Mind az öt kategóriában a legjobb tízben a világon a Góbék teqballosai

A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) közzétette a legfrissebb világranglistáit, amelyből kiderül, hogy a Góbék Teqball Team sportolói mind az öt kategóriában a legjobb tíz helyezett között vannak.

Izgalmas meccsek a klubvébén és FCSB–CFR csata a Szuperkupában

A szebeni és a francia körversennyel lehet hangolni a későbbi sportkavalkádra, időmérő a Brit Nagydíjon, PSG–Bayern és Dortmund–Real szuperrangadók a klubvébén, köztük pedig a Szuperkupával elrajtol a szezon a Szuperligában.

Kiderül, ki jut elsőként a klubvébé elődöntőjébe – a pénteki sportműsor

Kiderül, ki lesz az első elődöntős a klubvébén, de a teniszrajongók és az autósport szerelmesei sem maradnak izgalmak nélkül: jön a wimbledoni folytatás, F1-es szabadedzések, női Eb-rangadók és zárásként a Fluminense–Al Hilal csata is.

Tour de France, női foci-Eb – a csütörtöki sportműsor

A csapatbemutatóval kezdetét veszi a francia kerékpáros körverseny idei kiírása. Két mérkőzést játszanak a női labdarúgó Európa-bajnokságon.

Motorzúgás, világsztárok és extrém kihívások – robban a Ditrocks Hard Enduro

Tovább növekszik a Ditrocks nemzetközi presztízse: nyolcadik alkalommal szervezik meg az extrém terepen zajló motoros versenyt, amelyre már húsz országból érkeznek résztvevők. A szervezők látványos pályákat és helikopteres repülést is ígérnek.

Hogyan juthat vissza a Sepsi OSK, hokibajnok lesz a Steaua? – itt a Helyzetbe hozunk! videocast

Elrajtolt a Székely Sport új videóműsora, a Helyzetbe hozunk! Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Foci, kézilabda, hoki – vélemények, elemzések, sztorik a Sepsi OSK-tól a válogatottakig, Csíkszeredától Bukarestig.

A fővárosban remekeltek a székelyföldi klubok atlétái

Az elmúlt időszakban Bukarest adott otthont a korosztályos atlétikabajnokság döntőinek. A székelyföldi klubok versenyzői kimagasló eredményeket értek el.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!