Hirdetés

Sportrendezvények a Szent Miklós Napokon

Két korosztályban rendezik meg a hokibajnokságot. Archív
Fotó: Veres Nándor

2017. november 28., 19:10

Több sportágban is tornát szerveznek a hétvégén a gyergyószentmiklósi városnapokon: jégkorongozásban, labdarúgásban, sakkozásban, íjászatban, floorballban, asztaliteniszezésben és kosárlabdázásban is összemérik képességeiket a résztvevők.

2017. november 28., 19:10

A jégkorong Szent Miklós Kupa már sok éve a legtöbb résztvevőt megmozgató rendezvénye a gyergyószentmiklósi városnapoknak. Idén is így lesz ez. A sportrendezvények sorát az U10-esek hokitornája nyitja szombaton reggel 9-kor, vasárnap pedig az U8-asok következnek. Amint a szervezők közölték, mindig sok csapat és sok kishokis szereplésével zajlik az esemény, de most még többen lesznek – 43 együttes jelezte részvételét.

A gyergyói jégkorongot 6 csapat képviseli, de megjelenik mindenki, aki számít a sportág hazai mezőnyében.

Hirdetés

Magyarországi vendégek is érkeznek, Jászberény, Győr, Debrecen és Miskolc együttesei is jelen lesznek. Szombaton még a labdarúgók is várják a nézőket, a Basilides Tibor sportcsarnokban gyermek-focitornát tartanak.

Az igazi sportnagyüzem vasárnap lesz

Minden asztalitenisz-kedvelőt várnak a 8. Szentmiklós Kupa elnevezésű pingpongversenyre. Azokat is, akik rendszeresen űzik a sportágat, és azokat is, akik most szeretnék kipróbálni.

A Csiky-kertben most második alkalommal szervezik meg a hagyományőrző íjászok Szent Miklós Kupáját. Ezt nyílt erdélyi íjászversenyként hirdették meg. Hagyományos íjjal lehet benevezni (amelyen nincs célzóberendezés, csiga). Jelentkezni Elekes Oszkárnál a 0745-509.363-as telefonszámon lehet.

A sakkozók immár kilencedszer ülnek asztalhoz. A Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban gyermekek és felnőttek jelentkezését várják.

Benevezés 8.30 és 9 óra között zajlik vasárnap, ezt követi a sorsolás. A játékrendszerről a benevezések számának függvényében döntenek.

A gyergyószentmiklósi városnapokon újra megszervezik a kispályás amatőr floorballtornát is. A vasárnap délutáni esemény a városban, illetve a környékén lakó sportkedvelők számára elérhető. Várják 4–6 fős csapatok jelentkezését. További információk kaphatók és jelentkezni lehet Marschal Szabolcsnál (tel.: 0748-498 401) és Vajda Dánielnél (tel.: 0747-284 947).

Városnapi sportprogramok
December 2., szombat
9–13 óra: Labdarúgás, Jövő FC Kupa (2009-es korosztály), Basilides Tibor sportcsarnok
9–17 óra: Jégkorong, Szent Miklós Kupa (U10-es korosztály), műjégpálya
December 3., vasárnap
9–17 óra: Jégkorong, Szent Miklós Kupa (U8-as korosztály), műjégpálya
9–14 óra: Íjászat, 7. Szent Miklós Kupa Nyílt erdélyi íjászverseny, Csiky-kert
9 óra: Asztalitenisz, 8. Szent Miklós Kupa, Salamon Ernő Gimnázium tornaterme
9 óra: Sakk, 9. Szent Miklós Kupa, Batthyány Ignác Technikai Kollégium
9 óra: Kosárlabda, Szent Miklós Kupa, Sportiskola tornaterme
16 óra: Floorball, 4. Szent Miklós Kupa, kispályás torna, Basilides Tibor sportcsarnok
December 4., hétfő
10–17 óra: Labdarúgás, 7. Szent Miklós Önkormányzati Kupa, Basilides Tibor sportcsarnok.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!