Hirdetés

Sportolás és tanulás között az udvarhelyi asztaliteniszező, akit díjaztak a sportgálán

Jenei Barnabás ezüstérmet szerzett csapatával az Eb-n
Fotó: László Ildikó

Az egyetemisták Európa-bajnokságán ezüstérmet szerzett a székelyudvarhelyi asztaliteniszező. Megkérdeztük tőle, miként fér meg a sportolás és a tanulás, mennyire büszke a díjra. Interjú Jenei Barnabással.

2024. január 04., 14:24

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az elmúlt év decemberében az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gálát tartotta Budapesten, amelyen a székelyudvarhelyi Jenei Barnabás is elismerésben részesült.

A fiatal asztaliteniszező a Pécsi Tudományegyetem férfi csapatával a nyáron a csehországi Olomucban az egyetemisták Európa-bajnokságán ezüstérmet szereztek.

Hirdetés

Jenei a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK leigazolt játékosa, a fiókegyüttessel a másodosztályban játszik. Egyetemi tanulmányait a tavaly kezdte el, akkor Pécsett járt – idén már Budapesten folytatja.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az egyetemista csapatversenyen a Pécsi Tudományegyetemet Kovács Sebestyén, Molnár Dávid és Mihaljovics Dominik képviselte a székelyudvarhelyi asztaliteniszező mellett, a küldöttséget Orosz Gábor és Varga László kísérte el.

Jenei Barnabás a karácsonyt szülővárosában töltötte, jó alkalom volt, hogy felidézzük, milyen is volt az elmúlt időszak.

– Egy sportoló karrierjében meghatározó esemény, amikor egy gálán díjazzák. Valamiféle visszacsatolás ez az ő munkájáért. Hogy tekintesz erre az elismerésre?

– Onnan indítanám, hogy a középiskolai tanulmányaim utolsó évében megkeresett a Pécsi Tudományegyetem egyik karának dékánja, hogy mit szólnék ahhoz, ha náluk egyetemista és sportoló is lehetnék. Jómagam magyarországi továbbtanulásban gondolkodtam, így jól jött nekem ez a felkérés. A 2022–2023-as idény kiteljesedett azzal a Sportgálával. A csapattagokkal tudtuk, hogy fogunk valami díjazásban részesülni az elért eredmény alapján, de azért meglepetésszerű volt az egész. Az EUSA, az Egyetemista Sportolók Európai Szövetsége szervezte meg július elején Csehországban az asztalitenisz Eb-t. Jó kaliberű játékosok vettek részt, olyan sportoló is volt ott, aki a Bundesligában, vagy a lengyel első osztályban játszik. Színvonalas megmérettetés volt, ahol ezüstérmet szereztünk.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

– Ezzel a csapattal nem csak az Eb-re utaztatok ki, hanem hétről-hétre játszottatok a magyar asztalitenisz-bajnokságban.

– Az egyetemnek a klubja a pécsi csapat. A sportolónak egy nagyon jó rendszer van kiépítve, hogy gördülékenyen menjen minden a tanulás és az asztaliteniszezés között. Lehetőség volt játszani minden szinten, van együttes az Extraligától le a harmadosztályig. Az Eb-n 24 egyetem gárdája mérte össze erejét, voltak mindenhonnan. Volt egyéni, páros és csapatverseny. Én az egyéniben elég rossz sorsolást kaptam, így gyorsan kiestem.

A csapatverseny minden kompenzált, igencsak felemelő volt, megnyugtatta a lelkemet, hogy ott voltam a dobogón egy ilyen szintű megmérettetésen.

– Játszottál mind a magyar, mind a román bajnokságban. Hogy látod, mi a különbség a kettő között, melyik az erősebb?

– Játékszintben nincs nagyobb különbség. A magyar bajnokság fizikailag és szellemileg is jobban leterhel, főképp azért, mert az fordulós rendszerű. Romániában a másodosztályban, ahol játszom, tornarendszer van. A magyar bajnokságban több meccsen szerepelsz a szezonban, versenyszerűbb az egész. Itthon, ha épp rossz formában vagy, akkor azon a tornán kikapsz mindenkitől, és azon elmehet a csapat egész idénye.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

– Gondolom, a gálát követően többen gratuláltak. Amolyan pozitív visszajelzés lehetett számodra, hogy amikor lementél az első edzésedre, akkor azt jól tetted.

– Ezzel a díjjal visszajelzést kaptam az élettől. Kiemelném a családomat, ők mindenben mellettem álltak, a közeli ismerősöknek, akik támogattak. Székelyudvarhelyen nagy múltja van az asztaliteniszezésnek, mindenképp meg szeretném említeni Nagy Ferencet, az edzőt, aki elindított az úton. Aztán György Szilárdnak és György Istvánnak is köszönök mindent, ők nagyon sokat segítettek, hogy asztaliteniszező legyek.

Aztán zárom a sort az egész udvarhelyi csapattal, a társaimmal, olyan közösségben volt részem, akikkel egymást az életben még most is próbáljuk húzni, volt akikre támaszkodni.

– Idén ősszel egyetemet váltottál, egyben hoztál egy döntést a sportolással kapcsolatosan.

– Budapestre tettem át a székhelyem, a Műszaki Egyetemen járok most. Örülök, hogy váltottam. Egyben döntöttem is, hogy most a tanulásra teszek fel mindent. Amit megtartottam, az az itthoni másodosztály. Aztán az élet elhozza, hogy ez mennyire volt jó döntés. Én abban gondolkodom, hogy hazajövök, itthon szeretnék dolgozni, aztán elválik, hogy az asztaliteniszezés marad vagy elmarad.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre

Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Dobogós helyezéseket és vb-részvételi jogot szereztek Budapesten a háromszéki karatésok

Három dobogós helyezéssel zárták a székelyföldi karatésok a 29. Budapest Opent, amelyen 37 ország 1770 versenyzője lépett tatamira. Péter-Csiki Csanád ezüst-, Török Panka és Para Lőrinc pedig bronzérmet szerzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!