Hirdetés

Sportmaraton Gyergyószentmiklóson

Kergették a pakkot a gyergyói jégcsarnokban a kis hokisok. Volt, aki nemrég öltözködött be először igazi hokis felszerelésbe
Fotó: Facebook/Szent Miklós Napok

2017. december 05., 11:47

Több sportesemény is része volt az idei Szent Miklós Napoknak. Jégkorongoztak, floorballoztak, pingpongoztak, illetve sakkoztak és íjaztak kicsik, valamint felnőttek.

2017. december 05., 11:47

Gyermekzsivajtól és büszke szülők biztatásától volt hangos szombaton meg vasárnap a gyergyószentmiklósi jégpálya. Az U8-as legiksebbek és a már „rutinos” nagyobbacskák, az U10-es korosztályhoz tartozó hazai és magyarországi csapatok találkoztak itt, a jégkorongozó gyermekek hagyományos Szent Miklós Kupáján.

A gyergyói hokit hat csapat képviselte.

Hirdetés

Az U8-as korosztályban a kishokisok nagy része most játszott először mérkőzést, sőt még hokis felszerelés sem régen került rájuk. Mindenki derekasan kitett magáért, játszottak a sport és a játék öröméért. Az eredményeket nem számolták, mindenki tapsot és elismerést érdemelt.

Asztaliteniszezők ünnepi versenye

Szép számú résztvevő, 35 asztaliteniszező versenyzett vasárnap a pingpong Szent Miklós Kupán. Az idény nyolcadszor megszervezett eseményen a gyergyószentmiklósi Ping Pong Sportklub három különböző kategóriában hirdette meg a megmérettetést: kezdő, haladó és nyílt kategóriákban zajlottak a mérkőzések.

A városnapi pingpongverseny díjazottjai •  Fotó: Gyergyószentmiklósi Ping Pong Sportklub Galéria

A városnapi pingpongverseny díjazottjai
Fotó: Gyergyószentmiklósi Ping Pong Sportklub

A házigazda gyergyószentmiklósiak (GY) mellett kézdiszentléleki (K), csíkszenttamási (CST) és csíkszentimrei (CSI) versenyzők is voltak a díjazottak között.

Íme az eredmények:
Kezdő (gyerek) kategória: 1. Sterczer Zalán (K), 2. Szőcs Nándor (GY), 3. Ferencz Tamás (GY) és Csata Sebestyén (GY).
Haladó (felnőtt) kategória: 1. Tódor Csaba (GY), 2. Geréd Ferenc (CSI), 3. Vaszi Dénes (CST) és Székely Zoltán (GY).
Nyílt (Open) kategória: 1. Györfi Szabolcs (GY), 2. Keresztes Zoltán (GY), 3. Lovász Vilmos (GY) és Bábics Tamás (GY).

Eredmények a körzetiből

A városnap csak gazdagította, nem borította fel a térség asztalitenisz-mozgalmát. Az elmúlt időszakban a Gyergyó–Hévíz körzeti csapatbajnokság 2017–2018-as idénye féltávhoz érkezett, sőt a csapatok el is kezdték a visszavágó sorozatot. Íme az odavágók utolsó (9.) és a visszavágó első (10.) fordulójának eredményei. 9. forduló: Csomafalvi Délhegy Junior–Szentmiklósi Zolitop 6–4, Csomafalvi Délhegy–Újfalvi Katorzsa Junior 9–1, Salamási Demarco–Újfalvi Katorzsa 4–6, Szárhegyi Bástya–Ditrói Old Boys 7–3, Szentmiklósi Tic Tac Boys–Maroshévízi PC 2016 6–4. 10. forduló: Demarco–Katorzsa Junior 8–2, Bástya–Katorzsa 8–2, Tic Tac Boys–Old Boys 6–4, PC 2016–Délhegy Junior 7–3, Délhegy–Zolitop elhalasztva.

A bajnokság állása: 1. Bástya 28 pont, 2. Tic Tac Boys 22, 3. Demarco 20, 4. Old Boys 19, 5. Katorzsa 18, 6. PC 2016 17, 7. Délhegy10, 8. Délhegy Junior 6, 9. Zolitop 3, 10. Katorzsa Junior 0. A Délhegy és a Zolitop egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Ütötték a figurákat

A gyergyószentmiklósi városnapok sakkversenyeinek hagyományainak megfelelően idén is nagy érdeklődés mellett zajlott a sakkozók Szent Miklós Kupája. Hetvennégyen álltak asztal mellé a Batthyány Ignác Technikai Kollégium termeiben.

A gyergyószentmiklósiak meghívására Székelyföld számos településéről érkeztek versenyzők, Marosvásárhelytől Sepsiszentgyörgyig, és természetesen itt voltak a közeli, gyergyószéki sakkozók is.

A hétfordulós svájci rendszerben szervezett viadalon felnőtt és gyermek kategóriában díjazta a legjobbakat Csíki András, a Hargita megyei önkormányzat sportigazgatóságának vezetője.

A sakkozás szeretete kortalan •  Fotó: Kiss Arnold Galéria

A sakkozás szeretete kortalan
Fotó: Kiss Arnold

A szervező Jövő Sportklub – a sportigazgatóság, az önkormányzat és a helyszínt biztosító iskola támogatásának köszönhetően – ebéddel is meg tudta kínálni a versenyzőket – tájékoztatott Buslig Gyula nyugalmazott sportreferens.

A díjazottak:
Gyermek korosztály: 1. Kiss Hanna, 2. Gál Balázs, 3. Kiss Abigél (mindhárman Gyergyóalfalu). Felnőttek: 1. Jakab Nándor (Farkaslaka), 2. Puskás András (Gyergyószentmiklós), 3. Bajkó Sándor (Ditró). Különdíjban részesült a legfiatalabb és legidősebb versenyző, azaz Kiss Abigél és a gyergyószentmiklósi Baki Sándor.

A teremhokisok is meccsekkel ünnepeltek

Négy csapat részvételével rendezte meg a gyergyószentmiklósi Warriors FC vasárnap délután a Basilides Tibor sportcsarnokban a floorball Szent Miklós Kupát. A negyedik alkalommal lebonyolított floorballtornára négy csapat nevezett be. A jó hangulatban lezajlott mérkőzéseken a Red Boys fantázianevet választó társaság nyert a hetedikes gyermekekből álló Warriors Újfalu és a Bad Boys előtt.

Esőben, havazásban nyilaztak

Évszázadokkal ezelőtt sem volt választási lehetősége a harcosoknak, ha a helyzet úgy hozta, akár sütött a nap, akár ömlött az eső, a harcot meg kellett vívni. Nos, a magyar történelem harci technikáit ma egyfajta sportként űző hagyományőrzők, a barantások is átélhették ezt a vasárnapi íjászversenyen.

A Csiky-kertben megrendezett Nyílt Erdélyi Íjászversenyen cseppet sem volt könnyű dolga a mai vitézeknek. Havazásban és esőben is ki kellett feszíteni az íjak húrját, célozni és eltalálni a célt.

Az Erdély minden tájáról érkezett negyven íjásznak szép időben sem lett volna könnyű dolga. Amint azt a főszervező Elekes Oszkár elmondta, 14 féle feladatot kellett teljesítsenek, lőni álló helyzetben vagy mozgásban, tükörből hátrafelé vagy éppenséggel bekötött szemmel, egy társ útmutatásait követve is.

Dicséretes, hogy mindenki kiállta a próbát, senki nem adta fel a nem barátságos körülmények ellenére sem. Három kategóriában hirdettek díjazottakat, miután mindenki a maga „eredménypálcáján” rovásokkal számolta az célt talált lövéseket.

A csikó korosztályban (14 éven aluliak) Borbély Álmos győzött, Láng Istvánt és Elekes Bíborkát megelőzve. A kese kategóriában (14–17 év közöttiek) első helyezett lett Lakatos Nimród, majd Elekes András és Magyari Tamás következtek a dobogón. Az öskü (felnőtt) mezőnyben Korpos Balázs, Szatmári László és Láng Zsigmond volt a sorrend.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!