A luxemburgi sorsoláson előbb a négy csoport házigazdáját nevezték meg, ebből pedig kiderült, hogy idén szeptemberben a spanyol Universidad De Burgos, a horvát Libertas Marinkolor, a Pécsi PEAC és a belga TT Vedrinamur fogadja majd a csapatokat.
A sorsolás végéig kellett izgulni, hogy hová kerül az ISK–SZAK, utolsóként került ki az urnából, így számára csak egy választás maradt, az A jelzésű ötösbe került, a házigazda spanyol mellett két ukrán és egy luxemburgi csapattal fog megvívni a továbbjutást érő első két helyért.
„Véleményem szerint könnyebb csoportba kerültünk, mint a tavaly. Figyelembe kell venni, hogy öt csapat van és innen is kettő megy tovább. A spanyolok legjobb embere az a Cazacu, aki a román bajnokságban a Mioveni-nél játszik, tavasszal György Szilárd és én is legyőztem. A luxemburginál van egy kolumbiai és egy horvát játékos, a Kijev az ukrán bajnok, míg Harkovról nem tudunk még semmit.
Jó lett volna, ha mi lettünk volna az egyik csoport házigazdája. Ha az A csoportból tovább tudunk jutni, akkor az egyenes kiesési szakaszban már oda-visszavágós mérkőzések lesznek. Erősebb a csapatunk, és nagyon örvendünk annak, hogy idén is ott vagyunk Európa legjobbjai között” – nyilatkozta György István, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK csapatvezetője.
A csoportmérkőzéseket szeptember 14–15-én rendezik.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!