Hirdetés

Spanyol és olasz bajnokság nélkül maradnak a romániai nézők

A Digi Sport és a Telekom Sport egymás között leosztotta a pontvadászatokat. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2018. augusztus 11., 14:01

Megszokhattuk, évről évre költöztetik a sportközvetítéseket a román tévétársaságok. Idén is voltak mozgások, sőt két fontosabb labdarúgó-bajnokságot nem is követhetünk a képernyőn. A két nagy sportadó leosztotta egymás között a pontvadászatokat, persze, átfedésekkel így is találkozunk.

2018. augusztus 11., 14:01

A sportszeretők számára kezdjük rögtön a rossz hírrel: a spanyol és az olasz labdarúgó-bajnokság találkozóit nem tűzi műsorára egyik román sportadó sem. Az ok nagyon egyszerű: mindkét pontvadászat közvetítési jogait birtokló cég óriási összeget kért a soron következő három szezonra.

Ezt nem engedhette meg egyik adó sem, így nem vásárolta meg a spanyol és olasz pontvadászatok közvetítési jogát.

Hasonló volt a helyzet tavaly a Bundesligával. A német bajnokság mérkőzéseit addig az Eurosporton követhettük, a jelentősen megemelt közvetítési összeg miatt a tavaly kiesett az ajánlatból.

Idén csökkentették az összeget, így a Digi Sport és a Telekom Sport közösen megvásárolta a jogokat. Mivel a Digi Sport a La Liga és a Seria A nélkül maradt, így mindent megtett, hogy megszerezze a Bajnokok Ligája összecsapásainak sugárzását.

Hirdetés

A BL-találkozókat a 2018–2019-es évadban itt, valamint a Telekom Sporton követhetjük. A nagy vesztes a Pro TV lett, a statisztikák alapján a legnézettebb román adó egyetlen összecsapást sem ad – még csak a labdarúgó Európa Ligából sem. Pedig kilenc évig birtokolta ezt a jogot, cserébe azért pár BL-mérkőzés és a döntő bekerül az idei műsorrácsba.

Azért a Pro TV nem mondott le mindenről, a sportszeretők itt nézhetik a román fociválogatott párharcait, ezeket ugyanis négy évre megszerezte az adó – a Nemzetek Ligáját, az Eb- és vébéselejtezőket. Sőt, a 2020-as Európa-bajnokság közvetítési jogát is megvásárolta.

A tévéadóknál mindig is a labdarúgásért folyt a legnagyobb harc. Emellett azért ki kell tölteniük a műsoridőt, így szépen leosztotta a többi sportág közvetítését a két nagy román sporttévé. A tenisz a legjobb példa: a női versenyeket a Digi Sport, a férfiakét a Telekom Sport közvetíti. A kézilabdát mindkét adón láthatjuk.

A két nagy tévétársaság mellett még a TVR HD és a Look TV közvetít sporteseményeket. Mindketten a „lehulló morzsákat” kapják. Bár utóbbi a román fociélvonal összecsapásait sugározza, mellette a török pontvadászatot is közvetíti.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A román közszolgálati adó pár kézilabda Nemzeti Liga-találkozót tűzhet műsorára, illetve a portugál fociélvonal mérkőzéseit.

A ténymegállapítás idénre is érvényes: a sportszeretőknek toppon kell lenniük, akár két szolgáltatóval is szerződést kell kötniük, hogy mindent láthassanak. Bár valószínűleg marad a köztes megoldás: egy szolgáltató és az internetes streaming.

A következőképpen oszlik a sportesemények közvetítése

Labdarúgás
Digi Sport+Telekom Sport: Bajnokok Ligája, Európa Liga, 1. Liga, 2. Liga, Román Kupa, Bundesliga (német).
Digi Sport: Ligue 1 (francia), Jupiler Pro League (belga), Olasz Kupa, angol Ligakupa, francia Ligakupa, spanyol Szuperkupa.
Telekom Sport: Premier League (vasárnapi meccsek), Synot Liga (cseh), Német Kupa, Angol Kupa, Francia Kupa.
Eurosport: Premier League (kivétel a vasárnapi meccsek), MLS (amerikai). 

Egyéb sportágak

Digi Sport+Telekom Sport: Formula–1 nagydíjak, tenisz Davis Kupa, kézilabda Nemzeti Liga, kézilabda Bajnokok Ligája.
Digi Sport: kézilabda Európa-bajnokság, a fontosabb WTA-tenisztornák, röplabda Nemzeti Liga, röplabda Bajnokok Ligája, kosárlabda Nemzeti Liga, kosárlabda Euroliga.
Telekom Sport: a fontosabb ATP-tenisztornák, tenisz FED Kupa, amerikai sportok (NBA, NHL, NFL), rögbi Szuperliga, rögbi Six Nations, cselgáncs világkupa, strandröplabda világkupa.
Eurosport: tenisz Grand Slamek, kosárlabda Bajnokok Ligája, kosárlabda Eurocup, kerékpárversenyek, sznúker, télisportok, motorsport (DTM, Le Mans, Moto GP), vívás, cselgáncs, röplabda.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!