A romániai játékosok közül a legjobban rangsorolt, marosvásárhelyi származású Szőcs Bernadette a csoportok pénteki sorsolásakor úgy nyilatkozott, csapattársaival újra meg akarják védeni Európa-bajnoki címüket.
„Sorozatban harmadszor szeretnénk megnyerni a kontinenstornát. A sorsolás kedvező számunkra, de mindegyik csapatban vannak kiemelkedő játékosok, nem hiába jutottak ki az Európa-bajnokságra. Nem akarunk arra gondolni, hogy egyszer is hibázunk. Valóra vált álom, hogy Romániában játszunk az Eb-n, reméljük, hogy örömet okozunk a szurkolóknak, akik ezáltal büszkélkedhetnek velünk.
– közölte Szőcs Bernadette.
Kiemelte, a tokiói olimpia után megérzik a zsúfolt szezont, hiszen az elmúlt két évben nem voltak versenyek, most pedig egymás után következnek a nagy megmérettetések. „Mi azonban nagyon jól felkészültünk erőnlétileg és taktikailag, így készen állunk arra, hogy uraljuk az ázsiaiakkal felálló csapatok elleni mérkőzéseket” – utalva ezzel arra, hogy köztudott, Románia azon kevés csapatok közé tartozik, amelynél nincsenek ázsiai játékosok.
A kolozsvári sportcsarnokban szeptember 28. és október 3. között rendezendő Európa-bajnokságon a Viorel Filimon szövetségi kapitány által irányított román női asztalitenisz-válogatott Olaszországgal és Belgiummal játszik a csoportkörben, míg a férfi együttes, – amelynek a negyeddöntőbe jutás a célja – ellenfelei Szlovénia, Finnország és Luxemburg lesznek.
Mind a női, mind a férfi mezőnyben nyolc csoportot alakítottak ki, csak a csoportgyőztesek jutnak tovább a negyeddöntőbe.
A román női csapat Szőcs Bernadette, Elizabeta Samara és Daniela Dodean Monteiro összeállításban megnyerte az előző két Európa-bajnokságot, 2019-ben Nantes-ban, 2017-ben Luxemburgban diadalmaskodott. A női válogatott összesen öt Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet, hiszen korábban még három alkalommal, 1992-ben, 2002-ben és 2005-ben ért fel a csúcsra.
A magyar női válogatott a portugálokkal is egy csoportba került a pénteki sorsoláson. A kontinentális szövetség honlapja alapján Bátorfi Zoltán együttese az E jelű hármasban szerepel majd, a trió harmadik tagja Horvátország.
A két évvel ezelőtti csapat Eb-n úgy szereztek bronzérmet Póta Georgináék, hogy az elődöntőben 3–1-re kikaptak a honosított kínai játékosokkal felálló portugáloktól, akik aztán a döntőben alulmaradtak a románokkal szemben. Tavaly januárban aztán sikerült visszavágni, a gondomari olimpiai selejtező kvótáról döntő csoportdöntőjében 3–1-re a magyarok nyertek, így ők indulhattak idén nyáron Tokióban.
A magyar férfi válogatott – amely a múlt hétvégén, a belgrádi selejtezőben harcolta ki a részvételi jogot – egy négyes csoportba került a horvátok, a csehek és az olaszok társaságában.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!