A Pogányhavas Kistérségi Társulás, valamint a helyi önkormányzat által szervezett megmérettetésen hat magyarországi, 110–170 kg közötti versenyző mutatta meg erejét, akik 14 és 24 másodperc közötti idő alatt húzták el a csíkszentmihályi önkéntesek tűzoltóautóját (húsz méteres távon).
Rönknyomásban 120 kilogrammos súlyt kellett minél többször fej fölé emelni a megszabott időtartamban, majd a 25 kilogrammos kalapácsot tartották előre nyújtott kézzel.
Látványos volt a hordódobás: négy métertől hat méter magasságig fokozatosan emelkedő szintmérő felett kellett átdobniuk a versenyzőknek a söröshordókat. Aztán 100 kg-os golyót emeltek vállra egy perc alatt minél többször.
A verseny levezetését Darázs Ádám, Magyarország többszörös erősember-bajnoka vállalta.
Végeredmény az öt próba után:
1. Véró Alex 22,5 pont
2. Zámbó András 20 p (nyert egyéni próbát)
3. Meleg Antal 20 p
4. Blaskó Szabolcs 19,5 p
5. Rajos Erik 10 p
6. Juhász Csaba 6 p (lesérült kamionhúzásban).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!