A romániai férfi váltó már az elmúlt idényben teljesítette a februári, Pjongcsangban esedékes téli olimpián való induláshoz szükséges szintet, öt sílövőt nevezhetnek a 2018-as ötkarikás játékokra. A nyolctagú férfi keretnek tagja a csíkdelnei Gegő Hunor is. A székelyföldi sportolónak van esélye, hogy bekerüljön az olimpiai csapatba – tudtuk meg Márton Simontól, a Csíkszeredai ISK igazgatójától, a Romániai Sí- és Biatlonszövetség vezetőségi tagjától.
Nehezebb helyzetben van a romániai női biatlon. Mivel az elmúlt idényben nem indultak minden világkupa-versenyen, a váltó nincs rangsorolva a legjobb 22 staféta között. Románia az olimpián a női versenyeken csak az egyéni számokban indíthat versenyzőt – maximum két biatlonistát.
– nyilatkozta Márton Simon.
A szakember elmondta, hogy haláltusáját vívja a romániai sportiskolás rendszer, a tanügyminisztériumhoz tartozó iskolás sportklubok költségvetését a minimumra csökkentették, nincs pénz felszerelésre, nincs pénz versenyekre való elutazásra.
– fogalmazott.
Csíkban sem rózsás a helyzet, a Csíkszeredai ISK nem tudja fizetni a biatlonisták edzőtáborait és versenyeztetését. „Óriási szerencsénk van azzal, hogy a gyerekeink jól teljesítenek, így a szakszövetség és a Román Olimpiai Bizottság pénzén tudtunk edzőtáborozni, részt tudunk venni a világversenyeken” – hangsúlyozta Márton.
A felnőtt- és ifjúsági válogatottba nevesített csíki biatlonisták októberben három hetet havon készültek Ausztriában, a Halottak-napja körüli hetet itthon töltötték, majd a csapat egyik fele Skandináviába utazott.
Tófalvi Éva és Gegő Hunor a svédországi Idre-ben, Márton Enikő, Potyó Katalin, Hajdú Tímea és Koncsag Tamás pedig a norvégiai Sjusjoenben készül.
A Csíkszeredai Ifjúsági Biatlon Olimpiai Központ tagjai, Császár Réka, Váncsa Szilvia, Laczkó Vivien és Kovács Tamás november közepén Ausztriába utaznak, ott folytatják majd a havas felkészülést. A válogatottakat felkészítő stábnak három csíki edző a tagja: Márton Simon, Márton Szilárd és Balázs Zsolt.
A felnőttek számára november végén a norvégiai Sjusjoenben IBU-kupát, a svédországi Östersundban pedig világkupa-versenyt rendeznek. Az ifjúságiak IBU-kupa sorozata december 8-án kezdődik az ausztriai Obertilliachban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!