Három csíkszeredai sportoló, Sinka Szabolcs, Szőcs László és Kolumbán Sándor erősítette a Las Vegasba utazott magyar válogatottat, Kolumbán az M1-es korosztályban, Sinka az M3-asban, Szőcs az M6-osban indult.
Szőcs Lászlónak (M6, +100 kg-os súlycsoport) nem volt szerencséje a sorsolásnál, a nehézsúlyúak között a moldovaiak óriási termetű dzsúdósával, Viorel Marinescuval került szembe, s intésekkel alulmaradt. Ezt a párharcot a legjobb nyolc közé jutásért vívták, a vesztes pedig már nem kapott lehetőséget a vigaszágon a javításra.
Kolumbán Sándor az M1-es korosztály 73 kg-os versenyében a legjobb tizenhat között erőnyerőkent ment tovább, a nyolc közé jutásért francia ellenfelet győzött le ipponal, a negyeddöntőben is vezetett vazarival, de vállsérülése miatt vissza kellett lépnie, így a vigaszágon sem tudta folytatni.
Kiváló eredménnyel tért haza a 2015-ös veterán világbajnok Sinka Szabolcs, aki az M3-as korcsoport 66 kilogrammosai között vazaris győzelemmel kezdett a francia Pasquierrel szemben, majd két ippon értékű diadal következett, az amerikai Maki és a francia Schillewaert ellen. A döntőben a Haitiről érkező Cadet a hosszabbításban elért vazarival tudott nyerni, így Sinka Szabolcs a világbajnoki dobogó második fokára állhatott.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!