Hirdetés

Simona Halep továbbjutott a US Open második fordulójába – frissítve

Sokat jelent a siker, jó formában lévő ellenfelet búcsúztatott Halep
Fotó: Jason Szenes/EPA/Agerpres

2021. augusztus 30., 21:45

Két szettben 6:4, 7:6 (7:3)-ra legyőzte hétfőn Camila Giorgit New Yorkban, és továbbjutott a US Open második fordulójába Simona Halep. A női egyes első fordulójában további három román versenyző, Irina Begu, Ana Bogdan és Elena Ruse is búcsúzott.

2021. augusztus 30., 21:45

A 12. helyen kiemelt román teniszező, aki tavaly nem vett részt ezen a Grand Slam-tornán, egy óra és 33 perces játékidő után nyert az olasz lány ellen.

Hirdetés

Az első szettben 4:4-es állásig felváltva hozták adogatásaikat a felek, ekkor Halep brékelni tudott, majd 6:4-re zárta a játszmát.

A második szettben Halepnek már korábban, 2:2-es állásnál sikerült a brék, 4:2-re, majd 5:3-ra vezetett, de 6:5-nél elhibázott két meccslabdát, és ellenfele 6:6-ra egyenlített.

A román teniszező végül 7:3-ra nyerte a rövidítést, és ezzel megnyerte a mérkőzést is.

Halep hat ászt és három kettős hibát jegyzett a meccsen, 83 százalékos hatékonysággal ütötte az első szerváit, 16 nyerő ütése és 14 kikényszerített hibája volt.

A montreali tornán győztes Giorginak két ásza, két kettős hibája, 16 nyerő ütése és 30 kikényszerített hibája volt.

A román teniszező teljesítményét 115 ezer dollárral és 70 WTA-ponttal jutalmazzák.

A második fordulóban a világranglista 111. helyén álló szlovák Kristina Kucova lesz az ellenfele, aki az amerikai Ann Lit győzte le 7:5, 6:1-re. A két sportoló még egyszer sem lépett pályára egymás ellen.

Frissítés

Simona Halep mellett további három román versenyző is pályára lépett a hétfői játéknapon, de mindannyian búcsúztak a nyitókörben. Irina Begut a német Andrea Petkovic, Elena Ruset a cseh Marketa Vondrousova győzte le két játszmában, míg Ana Bogdan háromszettes csatában kapott ki a spanyol színeket képviselő Rebeka Masarovától.

Kedden a Grand Slam-tornák főtábláján először szereplő Gálfi Dalma, illetve Sorana Cîrstea is bemutatkozik a US Openen. A veszprémi teniszező ellenfele a 30. helyen kiemelt, horvát Petra Martic lesz, míg a rutinos bukaresti teniszező a papíron 29. favorit, orosz Veronika Kugyermetovával találkozik.

US Open, női egyes, első forduló:
Camila Giorgi (olasz)–Simona Halep (12.) 4:6, 6:7 (3:7)
Marketa Vondrousova (cseh)–Elena Ruse 7:5, 6:0
Rebeka Masarova (spanyol)–Ana Bogdan 6:7 (9:11), 7:6 (7:2), 7:6 (11:9)
Andrea Petkovic (német)–Irina Begu 6:2, 7:6 (7:3)
Kedden
18.00 Gálfi Dalma–Petra Martic (horvát, 30.)
22.00 után: Sorana Cîrstea–Veronika Kugyermetova (orosz, 29.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Tornagyőztes lett Kanadában a székelyföldi U16-os hokicsapat

Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Krónika

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Mindennek a mérték a kulcsa – az ünnepi asztal kihívásai a székelyföldi élsportolóknál

Míg az átlagember az ünnepek alatt lazíthat és bűntudat nélkül fogyaszthat az ünnepi asztalnál, addig az élsportolóknál a karácsonyi leállás is tervszerű, kontrollált időszak. Székelyföldi élsportolók mesélnek a láthatatlan kihívásokról.

A kosarasoknál kupameccsek, pályán a Marosvásárhelyi VSK – a keddi sportműsor

A férfi kosárlabda Final 8-ra jutás a tét, a visszavágókat rendezik. A Marosvásárhelyi VSK egypontos hátrányban várja a Nagyszeben elleni összecsapást. Kerékpár, kézilabda és labdarúgás még a kínálatban.

Adománygyűjtés a sóvidéki birkózósport javára

A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 12-én, a budapesti Operaházban rendezi meg a 68. Nemzeti Sportgála díjátadót. Az eseményhez kapcsolódva gyűjtést szerveznek az 1936-os birkózó olimpiai bajnok nevét viselő korondi Lőrincz Márton SC számára.

Megismertük az idei esztendő legjobb Maros megyei sportolóit

A Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közzétette a 2025-ös évre vonatkozó rangsorát, amelyet a sportolók az országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeik alapján állítottak össze.

Termelték az érmeket a csíki tekvandósok a kupaküzdelmeken

Több korosztályban és szinte minden versenyszámban érmes helyezéseket szereztek a Csíki Titánok versenyzői a Jászvásáron az elmúlt napokban megrendezett 2025-ös Román Kupa küzdelmein.

Alpesi sí, terepkerékpár és az FK Csíkszereda kiszállása – a hétfői sportműsor

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése zárja a Szuperliga aktuális fordulóját, a nap korábbi szakaszában alpesi sí és terepkerékpár is képernyőre kerül.

A legjobb tizenhat között búcsúzott a nemzetközi porondtól a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

A sors úgy hozta, hogy a továbbjutásért játszott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Európa Kupában az osztrák ellenfelével szemben. Parázs meccset hoztak össze.

Téli sportok, topligák és bukaresti rangadó – vasárnap a képernyőn

Tartalmas sportprogram vár ránk Advent negyedik vasárnapján, a téli sportok kedvelői bőven találnak versenyeket, a topligákban pályán a Barcelona, valamint a Bayern, a Szuperligában bukaresti rangadót rendeznek az FCSB és a Rapid között.

A BL-ből érkező együttessel szemben fejet kellett hajtania a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak

A házigazdák multinacionális csapata túl nagy falatnak bizonyult a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak a férfi asztalitenisz Európa Kupa második játéknapján. Érvényesült a papírforma, de voltak egészen jó pillanatai a vendégeknek.

Este rangadók, napközben világkupák – bőséges a szombati sportműsor

Változatos sportkínálat várja a nézőket a tévében: a program téli sportokkal és rögbivel indul, majd focirangadók, világkupák és döntők színesítik a szombati műsort.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!