A szombaton zajló fináléban 3:6, 6:4, 6:1-re legyőzte az amerikai Sloan Stephenst – tudósít az Agerpres hírügynökség.
Frissítés
Amióta elkezdett teniszezni, erről a pillanatról álmodik – mondta Simona Halep szombaton, miután megnyerte a francia nyílt teniszbajnokság döntőjét, megszerezve ezáltal pályafutása első Grand Slam-trófeáját.
„Köszönöm mindenkinek! Csodálatos volt! Az utolsó játékban úgy éreztem, nem kapok levegőt. Minden tőlem telhetőt megtettem. Ez fantasztikus, erről a pillanatról álmodom, amióta teniszezem. Nagyon örülök, hogy ez pont a Roland Garroson következett be. Párizs különleges város számomra. Sloane nagyon jó, erős játékos, nehéz ellene játszani” – fogalmazott a világelső román lány az amerikai Sloane Stephensszel játszott finálét követően.
Simona Halepnek ez volt a negyedik GS-fináléja, és az első, amelyet sikerült megnyernie. Kétszer, 2014-ben és 2017-ben éppen Párizsban, egyszer idén, az ausztrál nyílt bajnokságon szenvedett vereséget a döntőben – írja az Agerpres.
Szombati tornagyőzelméért 2,2 millió eurós pénzdíjban és 2000 ranglistapontban részesül. 45 évvel ezelőtt férfi egyesben is román bajnokot avattak Párizsban Ilie Năstase személyében, 40 évvel ezelőtt pedig a szintén román Virginia Ruzici nyerte meg a Roland Garros női egyes döntőjét.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!