A világranglistán harmadik helyen álló román teniszező pénteki bejelentése szerint vádlisérülése nem jött teljesen rendbe, emiatt nem tud rést venni a viadalon, amelynek legutóbbi, 2019-es kiírását megnyerte (tavaly nem rendezték meg a járványhelyzet miatt).
„Sajnálattal közlöm, hogy visszalépek az idei wimbledoni tornától, mivel nem sikerült teljesen felépülnöm a sérülésemből. Mindent megtettem, hogy játszani tudjak Wimbledonban. Két évvel ezelőtt különleges pillanatokat éltem át itt. Megtiszteltetés lett volna számomra, hogy címvődőként térhetek vissza a pályára.
Sajnos azonban jövőre kell halasztanom a visszatérésemet, bevallom, hogy nagyon csalódott vagyok a kialakult helyzet miatt.
Köszönöm a wimbledoni szervezőknek a megértést és a támogatást” – írta Simona Halep a közösségi oldalán.
A kétszeres Grand Slam-bajnok Halep (a 2019-es wimbledoni győzelme előtt 2018-ban a francia nyílt bajnokságot is megnyerte) májusban a római salakpályás tornán sérült meg, emiatt a Roland Garroson sem tudott pályára lépni.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!