Hirdetés

Simona Halep is kihagyja a US Opent

Prágai tornagyőzelme után megmártózott a Moldva folyóban
Fotó: Simona Halep/Twitter

2020. augusztus 17., 20:00

A román teniszező már a hatodik top tízes női játékos, aki visszalépett az amerikai nyílt teniszbajnokságtól. A prágai torna új bajnoka szerint az egészség a legfontosabb.

2020. augusztus 17., 20:00

Egy nappal azt követően, hogy a salakpályás Prága Openen megnyerte pályafutása 21. WTA-tornáját, Simona Halep bejelentette, nem vesz részt az idei US Openen.

Kapcsolódó

Hirdetés

A 28 éves konstancai teniszező visszalépését közösségi oldalain hozta nyilvánosságra.

Mérlegelve minden tényezőt, és figyelembe véve a rendkívüli körülményeket, úgy döntöttem, nem utazok el New Yorkba, hogy a US Openen játsszak. Mindig azt mondtam, az egészségem a legfontosabb, így inkább Európában maradok és itt folytatom az edzéseket”

– írta Facebook- és Twitter-oldalán.

Halep hozzátette, tudja, hogy az Egyesült Államok Tenisz Szövetség (USTA) és a női játékosokat képviselő szervezet fáradhatatlanul dolgozott a torna biztonságos megrendezésén, ugyanakkor minden résztvevőnek sok sikert kívánt.

A kétszeres Grand Slam-bajnok román versenyző már a hatodik játékos a világranglista első tíz helyezettje közül, aki visszalép a rangos eseménytől.

Korábban Ashleigh Barty, Elina Szvitolina, a címvédő Bianca Andreescu, Kiki Bertens és Belinda Bencic is a távol maradás mellett döntött.

Kapcsolódó

Női egyesben jelenleg a WTA-ranglistán harmadik cseh Karolina Pliskova az első számú kiemelt.

Prágai diadalával Simona Halep megőrizte második helyét a világranglistán, de továbbra is jelentős a hátránya az ausztrál éllovas, Barty mögött. Az első húszban nem történt változás, a prágai döntőt Haleppel szemben elveszítő Elise Mertens megelőzve Angelique Kerbert feljött a 22. helyre.

WTA-világranglista, első tíz:
1. Ashleigh Barty (ausztrál) 8717 pont
2. Simona Halep (román) 6356
3. Karolina Pliskova (cseh) 5205
4. Sofia Kenin (amerikai) 4590
5. Elina Szvitolina (ukrán) 4580
6. Bianca Andreescu (kanadai) 4555
7. Kiki Bertens (holland) 4335
8. Belinda Bencic (svájci) 4010
9. Serena Williams (amerikai) 3975
10. Oszaka Naomi (japán) 3615 
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!