A Brassói Corona vendégeként vívott „évnyitón” jól kezdett a Progym, és ahogy már sokszor előfordult, a meccs elején képes volt uralni a játékot és veszélyeztetni az ellenfél kapuját. Novak remek találatával a gyergyóiak a hetedik percben a vezetést is megszerezték.
Azonban ezt követően nem igazán tudott egyenrangú partnere lenni a vendégcsapat a brassóiaknak. Elől elképzelés nélküli játék, hátul kapkodás és sok hiba jellemezte a produkciójukat.
A piros-fehérek mentségére legyen szólva, egészségügyi okokból hiányzott két meghatározó hátvéd, Pavel Boriszenko és Durkech is a keretből, és emiatt Daradics kellett bekkeljen. Alighanem most mutatkozott be először ebben a szerepkörben.
Nem egyik vagy másik gyergyói játékoson múlt a vereség, senki nem nyújtott megfelelő teljesítményt.
Gyakorlatilag különösebb megerőltetés nélkül, csak a piros-fehér jégkorongozók bizonytalanságát kihasználva tudott nyerni a Corona.
Az egyenlítést Saluga szerezte meg, alig egy perccel a Progym vezető gólja után, majd Bíró Mátyás korcsolyájáról bepattanó lövés jelentette a brassói vezetést. Véleményes találat volt, ráadásul a későbbiekben a meccsen volt még egy ugyanilyen, lábbal szerzett gól, amit már nem adott meg a játékvezető.
Az első harmadban még Macmillan is betalált, ezzel 3–1-re vezettek a sárga-kékek az első szünetben.
A második játékrészben mindössze egy gól esett, Mihály Árpád révén, és nem túl izgalmas módon peregtek a percek a továbbiakban. Nem volt arra kilátás, hogy fel tud zárkózni a Progym, de arra igen, hogy viszonylag szoros különbségű vereséggel megúszhatja.
Aztán az utolsó harmad közepén gyorsan lőttek még kettőt a brassóiak, pontosabban Macmillan és Sirokovs, és így alakult ki a 6–1-es Corona-győzelmet jelentő végeredmény.
A Progymnak most hosszabb ideje van összeszedni magát és felkészülni a következő kihívásokra. Legközelebb a Sportul Studențesc-el játszik „hivatalos edzőmeccseket” január 13-án és 14-én.
A jégkorongszövetség programja szerint igazi megmérettetés január 26-án következik, amikor a Steaua lesz az ellenfél. Azt még mindig nem jelzi a program, hogy mikor rendezik meg a Brassói Coronával esedékes mérkőzést.
Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz:
Brassói Corona–Gyergyószentmiklósi Progym 6–1 (3–1, 1–0, 2-0),
gólszerzők: Martin Saluga (8. perc), Bíró Mátyás (17.), Logan Macmillan (19., 51.), Mihály Árpád (36.), Maksims Sirokovs (53.)
A bajnokság állása:
1. Sportklub 65 pont (25 meccs)
2. Progym 39 (22)
3. Galac 32 (21)
4. Brassó 32 (17)
5. Steaua 24 (23)
6. Sportul 0 (20).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!