
A székelyudvarhelyi Aviators Sportklub harmadik alkalommal rendezte meg légi fesztiválját, amely ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett. A technikai sport szerelmesei idén kipróbálhatták a motoros siklóernyőzést is.
„Most más légi járművekkel is fel lehetett szállni. A motoros siklóernyő abban különbözik a hagyományostól, hogy nem lábról történik a felszállás, nem szükséges hozzá domb, szintkülönbség, gyakorlatilag egy mezőről is el lehet indulni, és addig lehet repülni, amíg tart az üzemanyag. A motorossal be lehetett repülni Székelyudvarhely Fenyéd felőli részét, a hagyományos siklásnál jóval hosszabb ideig lehetett levegőben maradni” – mondta László Zsolt.
A légi fesztivál egyik szervezője kiemelte, hogy rendezvényükkel közelebb akarják hozni az emberekhez a repülést.
„Ez már nem extrém sport, hanem technikai. Célunk minél szélesebb körben megismertetni a siklóernyőzést, eloszlatni a tévhiteket, hogy az emberek ne csak repülőgéppel emelkedjenek a magasba. Oktatással is foglalkozunk, igyekszünk diákokat is toborozni, hogy bővítsük a létszámunkat” – tette hozzá.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!