Hirdetés

Sikeres évet zárnak és hasonlóra számítanak a gyergyói ökölvívók

Huszár Árpád keze alatt a világ élvonalába fejlődtek fel a gyergyói ökölvívók
Fotó: Gergely Imre

2022. december 29., 18:44

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub Egyesület sportolói 2022-ben 77 aranyérmet, 35 ezüstérmet, 20 bronzérmet szereztek a különféle versenyeken. A cél az volt, hogy túlszárnyalják az egy évvel korábbi, igencsak sikeres teljesítményüket. Sikerült. Az országos bajnokságok után immár nemzetközi szinten, a világ élvonalával is felveszik a versenyt.

2022. december 29., 18:44

Volt miről beszámolnia évösszegző sajtótájékoztatóján Huszár Árpádnak, az EGÖSK vezetőjének, mindenféle tekintetben sikeres évet hagytak maguk mögött.

A 2022-es év egy meghatározó előrelépéssel indult. Beköltöztek a 2021-ben felépült világszínvonalú gyergyószentmiklósi sportközpontjukba, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy a legmagasabb színtű képzést kaphassák meg az itt sportoló gyerekek, fiatalok. Önmagában azonban a létesítmény csak egy épület lenne, ha nem folyna benne az a következetes kemény munka, ami itt zajlik.

Hirdetés

„Amikor más, velük egykorú gyerekek még alszanak, itt reggel hatkor már edzenek a sportolóink, majd iskola után, délután folytatódik a munka” – mutat rá Huszár.

Idén inkább a magyarországi versenyekre fókuszáltak

A terv az volt, hogy mind Romániában, mind pedig Magyarországon jelen legyenek a legfontosabb viadalokon, de ez nem valósulhatott meg: a számos verseny egyidőben volt a két országban. Az év első felében még ott tudtak lenni a romániai bajnokságok dobogóin, de aztán dönteni kellett. Ugyan mindkét országban a legjobbak közé tartoznak, de a válogatott behívók a Magyar Ökölvívó Szakszövetség részéről érkeztek, így az ottani versenyzést választották. Ezt a testvéregyesület Felcsúti SK színeiben tették idén is, hiszen magyarországi bejegyzésű egyesületek sportolói indulhatnak az országos bajnokságokon.

Az elért eredmények önmagukért beszélnek: az Utánpótlás Magyar Kupán 11 gyergyói bokszoló állhatott dobogóra, köztük haton aranyat nyertek. A fiúk a csapatversenyben is elsők lettek, míg az összes eredményt figyelembe véve az EGÖSK-FSK a második legsikeresebb klub lett 67 egyesület közül.

Az U12, U14 és U16-os korosztályú bajnokságon 16 sportolóval vettek részt, 13 éremmel térhettek haza, köztük, 6 arannyal. Csapatként ismét a másodikok lettek 70 résztvevő klub közül.

Az ifjúsági (U18) magyar bajnokságon Csiki Róbert ezüstérmes lett, de jött ezután a nagy lépés, a bemutatkozás a felnőtt mezőnyben is. Robi, élete első felnőtt viadalán szintén ezüstöt nyert.

Ez volt az EGÖSK első megjelenése a felnőttek világában. Robi döntőig jutott, aranyéremért bokszolhatott 18 évesen. Nagyszerű eredmény ez, ami azt mutatja, hogy jó úton járunk. Ezen kell tovább haladnunk”

– fogalmaz Huszár Árpád.

A világ élvonalában

A Brassó Open jelentette az idei első nemzetközi megmérettetést, ahol mindhárom éremből szereztek egyet-egyet a gyergyói ökölvívók. „Találkoztunk amerikai, írországi, belga és más, az ökölvívásban a legerősebbek közé számító nemzetek sportolóival is, minden sportolónk helytállt, és ha nem is sikerült megyerni az adott mérkőzést, szoros küzdelmek voltak, megosztott pontozással zárultak. Azt láthattuk, hogy képzettségünk nagyon közel van ahhoz, amit a világ élvonala jelent ezekben a korosztályokban” – idézte fel Huszár.

A Gyergyó Openen pedig 13 ország válogatottja volt jelen, 3 arany, 2 ezüst és 2 bronz az itt szerzett kollekció, azaz mind a hét gyergyói bokszoló dobogóra állhatott. „Ilyen színtű ökölvívó viadal nemhogy Gyergyószentmiklóson, de Székelyföldön sem volt még. Komoly kihívást jelentett ezt megszervezni, de sikerült, a visszajelzések szerint a színvonal megfelelt egy mini világbajnokságnak is” – mutat rá az EGÖSK vezetője.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A gyergyói egyesület csapata ezt követően a görögországi Tigers Cup viadalon magyar válogatottként képviselte az országot. Nem akármilyen módon tették ezt: 8 aranyérmet szereztek, csapatként tornagyőztesek voltak. Olyan ellenfeleket győztek le, akik később az Európa Bajnokságon lettek aranyérmesek.

Az U16-os Európa Bajnokság jelentette az év csalódását. Már azzal, hogy bár ketten is kivívták a részvétel jogát, végül csak egyedül Benedek Péter utazhatott, Majlát Andrást nem vitték ki az EB-re.

„Az idegen környezetben nem feltétlenül pozitív impulzusok érték. így aztán Péter sem tudta bebizonyítani, hogy mire is képes, Szomorú tapasztalat ez, de tanultunk ebből” – mondja az edző.

Az EGÖSK ezek mellett idén is számos más versenyről is érmek tucatjaival jöhetett haza, és ugyancsak sikeres volt az általuk rendezett Tatárdomb Kupa és a decemberi Székely Régió Kupa is. Ez utóbbival úgy terveznek, hogy hagyományos versenyként székely-magyar ökölvívó csapattalálkozóvá váljon.

A jövő évi versenynaptárukban 15 magyarországi és nemzetközi viadal szerepel. Azért dolgoznak, hogy több korosztályban Európa Bajnokságon és a juniorok mexikói világbajnokságán is ott lehessenek az EGÖSK sportolói, és hogy ezeken dobogóra is állhassanak. 6-7 olyan sportolóról beszélhetünk, akik erre esélyesek korosztályukban és súlycsoportjukban.

Az idén a következő sportolók voltak a legeredményesebbek: Benedek Péter, Kozma Lívia, Buzás Róbert, Mailát András, Csiki Róbert, Fazakas Katalin, Tallósi Vanessza és Fazakas István.

A sikerek közösek

Huszár Árpád rámutat: az elért sikerek egy nagy közös munka eredményei, nagy szerepe van ebben az edzésmunkában Huszár Dávidnak és Máthé Istvánnak, a gyerekeket a sportolásra ösztönző Böjte Csabának, támogatóknak és sok más személynek, akik odatették a magukét ehhez. „Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub eredményeire ,Gyergyó, Székelyföld, Erdély is büszke lehet, az egész magyarségnak büszkeséget szeretnénk szerezni” – szögezi le Huszár Árpád.

A jövőre is gondolnak

Nem lehet mindenkiből világbajnok, de aki itt sportol, annak olyan életpályát szeretnének teremteni, hogy az aktív sportolói karrier lezárása után is érvényesülni tudjanak az életben. Több sportoló már most magántanulóként végzi az iskolát, a későbbre vonatkozóan pedig több egyetemi egyesülettel is egyeztettek már, akik várják őket. Az ott tanultakkal, tapasztaltakkal majd meg tudják teremteni a jövőjüket, eltartani a családjaikat.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Parádéztak a portugál szigeten a Góbék teqballosai

A szezon harmadik tornáján is kiemelkedően teljesítettek a Góbék Teqball Team sportolói, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén két aranyérem és két ezüst volt a termésük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!