A vetélkedőt az ifjúsági 3-as (2004–2005-ben születettek) és 4-es (2006-ban és később születettek) korosztálynak írták ki. A Brassó megyei versenyen érmeket és előkelő helyezéseket értek el a Csíkszeredai ISK sílövői.
A Gecse Izabella és Péter Árpád tanár-edzők által felkészített fiatal sportolók közül Ladó Kincső és Lázár Sarolt bajnoki címet szerzett, Vass Barbara és Kristó Előd ezüstérmet nyert, Ladó Kincső és György Tünde pedig a dobogó harmadik fokára állt.
A csíkiak további helyezései: Vass Barbara – 4. hely, Kelemen Szidónia – 5. hely, Becze Eszter – 6. hely, Béres Csenge – 9. hely, Németh Attila – 10. hely.
A Gyergyószentmiklósi ISK sífutó csapata egy bajnoki címmel és két ezüsttel tért haza Predeálról. Az aranyérmet a gyerek korosztályú vegyes váltó szerezte meg. A győztes négyest Páll Boglárka, Haineala Vivien, Váradi Zsombor és Antal Szabolcs alkották.
Közülük Páll Boglárka egyéniben is remekelt, mind a 3 kilométeres klasszikus stílusú versenyszámban, mind az 1,5 kilométeres ügyességi próbán ezüstérmet szerzett. Közel állt az újabb éremhez Haineala Vivien is, aki a 3 kilométeres távon negyedikként ért célba.
A sportolókat Jánosi Béla, Jánosi István, Kolumbán Csaba és Romfeld László tanárok készítették fel a versenyre.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!