Kiemelten fontos mérkőzést játszottak a vásárhelyiek, hiszen ellenfelük mindössze egy ponttal volt lemaradva mögöttük. Székes Károly vezetőedző nehezen tudta összeállítani csapatát a találkozóra, mivel sérülések és eltiltás miatt csupán tizenegy játékos – köztük többen fiatalok – állt rendelkézésére. Mindezek ellenére az ASA uralta a meccset, de ezúttal elmaradt a megszokott, kizárólag az ellenfél kapuja előtti támadójáték.
Több gólhelyzet után szünetig a hazaiak az ifjúsági válogatottban szereplő Alina Boroș találatával megszerezték a vezetést. A második félidőben szintén ők kezdeményeztek többet, és a duplázó Alina Boroș szépségdíjas góljával bebiztosították győzelmüket.
Összejött tehát a három pont, az viszont aggodalomra ad okot, hogy a mérkőzést emberhátrányban fejezték be a vásárhelyiek, miután több játékos lesérült, és helyükre nem volt kit beküldeni.
A sikerrel az ASA 22 pontos, és megtartotta harmadik helyét a tabellán (hátránya három pont a Temesvári CFR mögött), kettővel megelőzve a fordulóban szintén nyertes Jászvásári Navobit, illetve a Real Craiovát, amelytől immár néggyel elhúzott.
A következő fordulót szinte esélytelenként várja a marosvásárhelyi együttes, hiszen vasárnap 11 órakor a toronymagasan listavezető Kolozsvári Olimpia otthonában lép pályára, de bízik abban, hogy a meccs időpontjáig felépülnek a sérült játékosok, és lesz kivel kiállni a címvédő ellen.
Női labdarúgó Szuperliga, 12. forduló:
Marosvásárhelyi ASA–Real Craiova 2–0 (1–0),
gólszerző: A. Boroș 2.
Az ASA felállása: Drăguş – Vîga, Rus, Gorea, Adorján, A. Boroş, M. Boroş, Hosu, Năznean, Meleacă, Balázs.
További eredmények a 12. fordulóból:
Borgóprundi Heniu–Jászvásári Navobi 1–4 (0–1)
Bukaresti Fair Play–Temesvári CFR 3–5 (3–4)
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–CSȘ Târgovişte 3–0 (2–0)
Nagybányai Independenţa–Kolozsvári Olimpia 0–11 (0–7)
Ranglista:
1. Olimpia 36 pont
2. Temesvár 25 (–1 meccs)
3. ASA 22 (–1 meccs)
4. Navobi 20 (–1 meccs)
5. Craiova 18 (+1 meccs)
6. Târgoviște 14
7. Vasas Femina 13
8. Borgóprund 9
9. Fair Play 9
10. Nagybánya 7
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!