Rendkívül izgalmasra sikeredett a szezonnyitó a párizsi Montmartre szívében, ahol szombaton a macskaköves utcákon népes közönség szorított a versenyzőknek. Molnár Ede és Edvin Lindh nagyon szoros csatát vívott egymással, de végül a háromszéki sportoló egy kifejezetten erős sprinttel behúzta a győzelmet és aranyéremmel indította a világkupa-sorozatot.
Ez volt a 28 éves sepsiszentgyörgyi sportember első sikere a világkupán, amelyet április 26-án, Barcelonában folytatna.
A párizsi eseményen mindvégig kiválóan menetelt, a nyolcad- és negyeddöntőben ő érte el a legjobb időt a saját futamán, míg az elődöntőben is közel járt ehhez, de végül a második lett.
A fináléban második helyen a svéd Edvin Lindh végzett, aki egy hajszállal maradt el Molnár Edétől, a szlovén Jakob Klemenčič bronzéremmel gazdagodott, illetve a hazai pályán szereplő hatszoros világbajnok Titouan Perrin-Ganier a negyedik helyen zárt.
„Nagyon boldog vagyok, hogy Európa-bajnokként világkupát is sikerült nyernem. Az első szakaszt követően én állok az élen összetettben, ez pedig egészen fantasztikus érzés. A folytatásban is igyekszem a legjobb tudásom szerint teljesíteni, szeretném megőrizni ezt az első helyet.
– nyilatkozta a versenyt követően Molnár Ede.
A világkupa következő állomása április 26-án Barcelonában lesz, míg azt követően a versenyzők május 19-én Palangkaraya (Indonézia) városába utaznak. Május 26-án Sakarya (Törökország), június 2-án Leuven (Belgium), augusztus 18-án São Paulo (Brazília), szeptember 29-én Bengaluru (India) és november 3-án Rijád (Szaúd-Arábia) városában tesztelhetik majd a tudásukat a versenyzők. Az idei XCE világkupa-sorozat összesen nyolc állomásből tevődik össze.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!