Pénteken városi futamokat (5 és 10 km), nordic walkingot és esti Vertical Run-t tartanak, szombaton terepfutással folytatódik a program (22 és 30 km-es távokkal). A legkisebbeket külön gyerekfutamok várják, a Mozgás Éjszakája keretében pedig táncbemutatók, sportprogramok és kerékpáros felvonulás is színesíti a rendezvényt.
A szervezők felhívják a figyelmet, hogy június 13-án, pénteken 17.50 és 19.40 között az 5 és 10 kilométeres távok teljesítése miatt lezárják a Főteret, a Kós Károly (az egykori dohánygyárig), a Gróf Mikó Imre, az 1918. december 1. (a Nicolae Bălcescu utca kereszteződéséig), az Olt, a Csíki, a Daczó utcákat, a Kálvin teret, a Templom, a Kőrösi Csoma Sándor és a Kossuth Lajos utcát. 19.40 és 23.00 között a Lábasház előtti szakaszon nem lehet közlekedni, itt Zumba- és szenior táncbemutatók zajlanak majd.
Emellett 21.30 és 23.00 között kerékpáros felvonulás miatt forgalomkorlátozás lesz a Főtér – 1918. december 1. utca – Állomás utca – Román Hadsereg utca – Grigore Bălan tábornok út – Nicolae Iorga utca – Horgász utca – Bánki Donát utca – Kriza János utca – Szabadság utca – Vasile Goldiș utca – Stadion utca – Kórház útca – Gróf Mikó Imre utca útvonalon, beleértve a jelzőlámpás kereszteződéseket is az 1918. december 1. utca és Grigore Bălan tábornok út, valamint a Kós Károly utca és Szabadság utca találkozásánál.
Június 14-én, szombaton 9.00 és 9.20 között lezárásra kerül a Kossuth Lajos utca, a Május 1. utca, a Gát utca és a Borvíz utca közötti szakasz, míg 10.10 és 14.15 között forgalomkorlátozás várható az Ibolya, a Millenium, a Hóvirág (a Hajnal utcáig), a Hajnal, a Rózsák, a Tavasz, a Sas és a Galamb utcában, valamint a Gábor Áron utcán, főként a kormányhivatal épülete előtti gyalogosátkelő környékén.
A szervezők a lakosság türelmét kérik, és mindenkit arra biztatnak, hogy közlekedjen körültekintően, és ha teheti, gyalogosan vagy kerékpárral induljon útnak a hétvége folyamán.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!