Németországban, a bajor Neukirchen worm Waldban tartották meg idén a 12. Bayerwald Kupa nemzetközi malomversenyt, amelyen – főleg a koronavírus okozata járványügyi szabályok miatt – Székelyföldről csupán a csíkszeredai Sánta Elemér vett részt. Összesen 23 malomjátékos ült asztalhoz, Sánta mellett két magyarországi és egy szlovákiai sportoló nevezett be, a többiek németországi malmozók voltak.
Szép gesztus volt a szervező részéről, hogy az első tíz versenyzőt kupával díjazta. Két év kihagyás után készülünk a jövő évi Európa-bajnokságra. Reméljük meg lesz szervezve” – nyilatkozta Sánta.
A bajorországi vetélkedőn körbeverés volt, mindenki vitt haza vereséget a tarsolyában. Volt négy csapatversenyre benevezett együttes is, ahol Sánta Bernula Istvánnal és Szabari Alexanderral triót alkotva a második helyen zárt – az Andrasko, Korn és Zimmermann hármas mögött.
A 12. Bayerwald Kupa végeredménye: 1. Bándy György (Magyarország), 2. Schmidt Korn, 3. Andrasko Karl Heinz (mindketten Németország), 4. Sánta Elemér (Székelyföld).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!