A világszervezet azt követően jelezte a halasztást, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elhalasztotta a tokiói nyári olimpiát. A FIDE nem tagja a NOB-nak, de jelezte, hogy a sakkolimpiát is 2021 nyarán rendezi meg.
Bíró Sándor nemzetközi sakkmestertől megtudtuk, hogy az 1920-as évektől zajló sakkolimpiákra kétévente kerül sor. „Óriási esemény a sakkolimpia, több ezer embert mozgat meg, hiszen a részt vevő országok száma meghaladja a 150-et, a hattagú női és hattagú férfi csapatok mellett edzők és a kísérő személyzet is elutazik majd Moszkvába. Egyébként ezekben a sportvilág számára válságos időkben
Bírótól megtudtuk, hogy a döntés oka természetesen a koronavírus-járvány, amely lehetetlenné teszi, hogy a világ legjobb sakkozói találkozzanak idén augusztus elején Moszkvában, illetve a legjobb fogyatékos sakkozók Hanti-Manszijszkban.
A sakkolimpiák 1927 óta tartó történetében Magyarország a legsikeresebb országok között van. A magyar férfi csapat három arany-, hét ezüst- és két bronzérmet nyert, ezzel minden idők sakkolimpiai eredményességi listáján a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Oroszország mögött a negyedik helyen áll.
A magyar női csapat két arany-, öt ezüst- és két bronzérmet szerezett eddig, a sakkolimpiai örökranglista ötödik helyén áll, a Szovjetunió, Kína, Grúzia és Oroszország mögött. Románia egyszer sem nyert sakkolimpiát, viszont az 1926-os (nem hivatalos) első, Budapesten rendezett sakkolimpián bronzérmes lett, a román női csapat pedig többször volt ezüst- és bronzérmes.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!