Dragan Djukic edző továbbra is edzéseket tart a csapatnak, hiszen a két ünnep között Hollandiába utazik az együttes, ahol egy felkészülési tornán vesz részt. A csapat december 26-án utazik el a Limburgi Kézilabda Napokra, a nyolccsapatos tornát Sittardban és Panningenben rendezik.
A meghívásos megmérettetésen az SZKC egy csoportba került az ABC Bragával – a portugál csapattal az elmúlt években többször is találkoztak Tálasék, a 2014–15-ös Challenge Kupa döntőjében Udvarhelyen aratott 32–25-ös győzelmének köszönhetően megszerezte első nemzetközi trófeáját a KC,
míg egy évvel később a sorozat harmadik körében a luzitánok jöttek jobban ki a párharcból.
A kvartett tagja még a holland Herpertz Bregovo HC, valamint az izraeli válogatott. A másik csoportban a spanyol BM Benidorm, a norvég Halden Topphåndball, a holland OCI-LIONS és az orosz Zarja Kaszpija játszik majd.
Sűrű lesz a program, hiszen december 27-én délben az SZKC a Bragával játszik, este nyolc órakor pedig a Herpertz-cel, másnap, 28-án délben pedig Izraellel. Aznap este rendezik az elődöntőket, míg a helyosztókat december 29-én bonyolítják le.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!