Hirdetés

Román körverseny az Eurosporton

Kerékpárosok Háromszéken. A román kör Kovászna megyén is áthaladna. Archív
Fotó: Sánta Imre

2017. december 14., 10:43

A Tour de France mintájára térhet vissza Románia Kerékpáros Körversenye a hazai sportnaptárba. A vetélkedőt négy év szünet után rendeznék meg újra.

2017. december 14., 10:43

Marius Dunca sportminiszter bejelentette, hogy a négy év kihagyás után jövőre újra megszervezendő ötnapos viadalt az Eurosport közreműködésével szeretnék az egész kontinensen élőben sugározni.

„Nagyon fontosnak tartom ezt a projektet, és szeretném, ha majd utódaim is hagyománynak tekintenék a támogatását” – mondta el az Agerpres hírügynökségnek a tárcavezető. Hozzátette, az egyesülés centenáriuma alkalmával szeretnék a verseny révén összekovácsolni a régiókat, a szakaszok célját pedig kulturális eseményekkel kapcsolnák össze.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Hirdetés

A bemutatott útvonal alapján egyébként Gyulafehérvárról rajtolna el a szeptemberi viadal Balázsfalva irányába, hogy Szebenben legyen az első nap befutója. Másnap onnan Fogarason át Barcarozsnyó irányába haladna a mezőny, amely a harmadik napon a Brassó – Kézdivásárhely – Mărășești – Focșani szakaszt teljesítené. A negyedik nap Buzău – Ploiești – Târgoviște környékén haladnának a kerékpárosok, hogy aztán a zárónapon Bukarest kerüljön főszerepbe.

Dunca az elkövetkező napokban meg szeretné kötni az Eurosporttal a szerződést, hogy ezáltal az egész ország és annak történelme publicitást kapjon a verseny idején.

Noha az Agerpres nem tesz róla említést, a lapunk megkeresésére Novák Károly Eduárd, a Román Kerékpáros Szövetség elnöke leszögezte, hogy nem a minisztérium független projektjéről van szó, hanem a kerékpárszövetség szervezi meg a tárca támogatásával.

Novák szerint megváltozik majd a sportág megítélése a romániai emberekben •  Fotó: Sánta Imre Galéria

Novák szerint megváltozik majd a sportág megítélése a romániai emberekben
Fotó: Sánta Imre

A csíkszeredai paralimpikon már újraválasztásakor is hangsúlyozta, hogy szeretné újjáéleszteni a hagyományos körversenyt, így most örül annak, hogy ebben partnerre talált a kormány képviselőjének személyében.

Az útvonal sem meglepő, hiszen minden évben változni szokott, hogy minél több helyre eljusson a verseny

– fogalmazott Novák.

Meglátása szerint az általa irányított sportág kezd kilábalni a támogatásmegvonással járó négyévnyi „böjtből”, és „történelmi pillanatként” jellemezte az előttük álló esztendőre tervezett körversenyt. „Ezáltal a kerékpársport megítélése is változni fog Romániában. Az Eurosport közvetítése áttörést hozhat” – fűzte hozzá.

Dunca egyébként ugyancsak jövőre tervez egy fővárosi lovaglóversenyt, és örömének adott hangot annak okán, hogy a sportminisztérium 2018-ra tervezett, 517,3 millió lejes költségvetése pozitív elbírálást kapott a szakbizottságoknál.

Ez azt jelenti, hogy jól állítottuk össze. Tizenöt százalékkal magasabb az ideinél, ezért több pénzt adhatunk az ifjúsági- és sporttevékenységekre

– közölte.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!