Ez volt a Moldva-rali 13. kiírása, a makadám pálya pedig remekül sikerült a csíkszeredai Adrian Teslovan-Cseh Vajk Imre (Ford Fiesta R5) duónak, akik a versenyt befejező 44 induló közül az előkelő harmadik helyen végzetek.
Teslovánéknak ez volt az idei szezon legjobb versenye, idén először lettek dobogósok a főversenyen, és szintén harmadikok lettek az RC2 géposztályban.
A murvás kiírásban második helyen zártak a csíkiak, ezzel ezt a pontvadászatot összetettben és a géposztályban is vezetik két versenyt követően.
Az idei Moldva-ralin összetettben az első két helyen a Simone Tempestini-Sergiu Itu (Skoda Fabia Rally2 Evo), illetve a Sebastian Barbu-Jeanette Kvick Andersson (Skoda Fabia Rally2) páros végzett.
A brassói Biró Antal és a csíkszeredai Sprencz Tamás egymást követően a második murvás ralin végzett az első helyen az SSV kategóriában,
amelyben a Can-Am Maverick-kel újra legyőzték vetélytársukat, és vezetik a kategóriájuk rangsorát.
Bár technikai problémákkal küzdött, a székelyudvarhelyi Jakab Attila és Mag Levente (Mini Cooper S Turbo) második lett az N12-es géposztályban.
A csíkszeredai Csikós Sándor a jászvásári Bogdan Gheorghiunak navigált (Skoda Fabia R5), és összetettben az ötödik helyen álltak amikor a 10. gyorsasági szakaszon feladásra kényszerültek.
Adrian Teslovan lányának, a 17 éves Alexandra Teslovannak (Renault Twingo RS R1) Vlad Terzi navigál, a kettős a másodosztályban és az A csoportban negyedik lett, az A1 kategóriában a második helyen zárt, míg a rali 2-ben megnyerte az ifjúsági kategóriát.
A román ralibajnokság következő versenye a Jászvásári-rali lesz, amelyet szeptember 9-10-ére terveztek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!