Csütörtökön reggel a vegyes csapatverseny főcsoport mérkőzéseivel folytatódott a bukaresti U13-as asztalitenisz Európa-bajnokság. A György István szövetségi kapitányt és Toró Dávid játékost a soraiban tudó romániai válogatott szerdán késő este tudta meg ellenfeleit, első látásra pedig úgy fogalmazott az edző, hogy kegyes volt hozzuk Fortuna istennő.
Izrael volt az első ellenlábas, az elején minden jól ment, a Toró–Madar Maya vegyespáros könnyedén hozta az első pontot, Kariss Șerban hozzátette a másodikat is. Ezt követően jött a megtorpanás, mind Alexandru Pop, mind Madar vereséget könyveltek el.
Toró Dávid így 2–2-es állásnál jött vissza az asztalokhoz. Bár nagy volt a tét, de ez nem látszott az udvarhelyi asztaliteniszezőn, valódi, elsőszámú játékosként adogatott, nem sok esélyt adott az izraelinek. 3–0-ra nyert, így Románia 3–2-vel hozta az első fordulóbeli találkozóját.
A csoport másik összecsapásán is hasonló eredmény született: a lengyelek 3–2-re verték Svájcot.
A versenykiírásról annyit megemlítenénk, hogy nem a győzelemért jár a pont, hanem minden egyes megnyert találkozó pontot ér.
A kora délutáni meccsre már népes szurkolótábor összegyűlt a bukaresti sportcsarnokban. A svájciakkal szemben olajozott volt a házigazdák játéka. A felállás ugyanaz volt, a Toró–Madar duó indította a pontgyűjtést, Dávid zárta a párharcot, melynek legvégén 4–1 lett az eredmény.
„Jól éreztem magam, nem is nagyon kellett megszakadni a diadalokért a meccseimen. Könnyedén mentek, örülök, hogy Izrael ellen hozni tudtam a sokat jelentő győzelmet. Minden a lengyelek ellen dől el, abban bízom, hogy ott is meglesz a két pont, ami rajtam múlik” – nyilatkozta Toró Dávid a svájciak elleni meccset követően.
A második fordulóban Lengyelország 5–0-ra múlta felül Izraelt. Tehát a csütörtökön 19 órától kezdődő zárómeccs előtt a lengyeleknek 8, Romániának 7 pontja van.
Miután egy csapat jut tovább a csoportból az elődöntőbe, így ez igazi ki-ki meccs lesz. Aki nyer, az játszhat a folytatásban az érmekért.
A Románia–Lengyelország vegyes csapattalálkozót az U13-as asztalitenisz Európa-bajnokságról a főasztalon rendezik, 19 órától élőben közvetíti az ETTU TV.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!