A Nemzetközi Sakk-szövetség (FIDE) megalakulásának 100. évében zajló Caissa sakkfesztivál 1998-ban kezdődött, azóta megszakítások nélkül immár 27 éves múltra tekint vissza.
Biró Sándor nemzetközi mester, a verseny főszervezője elmondta, hogy a főcsoportban folytatódtak a meglepetések, a Marosvásárhelyi ISK színeiben versenyző 13 éves gyergyóalfalvi Kiss Abigél legyőzte Mózes Ervin nemzetközi mestert, a 12 éves Dragoș Ștefan Leu sötéttel döntetlent ért el az első számú kiemelt George Gabriel Grigore nagymester ellen. A 13 éves Alin Marian Lucaci, miután döntetlent játszott edzőjével, Vajda Albert nemzetközi mesterrel, sötéttel legyőzte Marius Manolache nagymestert.
„Az élbolyban van Sulyok Eszter is, az U20-as lányok magyar bajnoka, aki a szeptember 10-23. között a budapesti BOK csarnokban megrendezésre kerülő 45. Sakkolimpián Magyarország 3. női csapatának a tagja. A Marosvásárhelyi ISK 16 éves növendéke, David Donici-Maier vezeti a B csoportot, míg a 12 éven aluliak számára kiírt 21 fős 11. Balogh János emlékversenyen a tulcea-i Gabriel Alexandru Guriencu és a marosvásárhelyi Luca Donici-Maier áll az élen holtversenyben” – mondta el Biró Sándor főszervező.
A csoport: 1-2. George G. Grigore (Nagybányai ISK) és Claudiu Cristian Dobre (U Târgoviște) 5-5 pont, 3-6. Alin Marian Lucaci (CSM Moinești), Andrei Nestor Cioară (CSU Ploiești), Marius Manolache (Galaci CSM) és Sulyok Eszter (Magyarország) 4,5-4,5 pont, 7-13. Vajda Albert (Jászvásári Poli), Emre Demiras (Törökország), Iosif Ciocani (Bukaresti Sakk Klub), Mészáros András (Magyarország), Bogdan Burlacu (Jászvásári Poli), Eric M. Prelipcean (Bukaresti CSU) és Bogdan A. Ivăncescu (Bukaresti CSM) 4-4 pont.
B csoport: 1. David Donici-Maier (Marosvásárhelyi ISK) 5,5 pont, 2. Matei Mocăniță (ACS Logic Delta Tulcea) 5 pont, 3-7. Eduard A. Panaite (ACS Logic Delta Tulcea), Andrei Flora (Marosvásárhelyi ISK), Dimitrie Miron (ACS Logic Delta Tulcea), Costel Vodă (Marosvásárhelyi Juvenes) és Alexandru Mohonea (Galaci CSM) 4,5-4,5 pont.
Balogh János emlékverseny: 1-2. Gabriel A. Guriencu (ACS Logic Delta Tulcea) és Luca Donici-Maier (Marosvásárhelyi ISK) 5-5 pont, 3-4. Teodor Ștefan Ardeleanu (Brassói Logic64) és Răzvan Nicolae Popa (Marosvásárhelyi ISK) 4,5-4,5 pont, 5-6. Eric Matei Fodor (Marosvásárhelyi ISK) és Eric Berbecel (Galaci CSM) 4-4 pont.
A játszmák pénteken és szombaton is 16 órakor kezdődnek, az utolsó versenynapon, vasárnap délelőtt 9.30-kor indulnak a sakkórák, a díjkiosztót pedig 15 órától tartják. A nézők számára a belépés ingyenes. A Caissa honlapján látható fotókat Biró Zoltán készítette.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!