A rájátszásba jutás szempontjából két közvetlen ellenfél mérkőzik meg csütörtökön este hét órától a ligeti Sportcsarnokban, ahol a Szászgáspár Barnabás vezette hazaiaknak mindenképpen győzelemre van szükségük, hogy előrelépjenek a ranglistán.
Az összecsapás előtt a Maros KK négy győzelemmel és öt vereséggel a kilencedik helyen áll, míg ellenfele egy meccsel többet játszva 6/4-es mutatóval a hetedik.
A két csapat között a bajnokság nyitófordulójában rendezett találkozón a Phoenix otthon szoros mérkőzésen, a végjátékban jobban összpontosítva 87–81-re nyert, így a vásárhelyieknek van, amiért visszavágniuk.
A marosvásárhelyi együttes vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás a hazai pálya ellenére a Duna-partiakat tartja favoritnak.
– érvelt Szászgáspár, aki azonban bízik csapata utóbbi időben mutatott jó formájában.
„Tartani szeretnénk a remek formánkat, de ehhez elengedhetetlen, hogy megfelelő csapatjátékot nyújtsunk, ahogyan tettük ezt hazai pályán a Pitești és a Dinamo ellen. Továbbá Szászgáspár megjegyezte, nem jött jól nekik a több szabadnap az év végén, mert inkább játszottak volna a Jászvásári Politehnica elleni idegenbeli mérkőzésen, amelyet mint ismert, február 10-re halasztottak.
A csapatnál teljes kerettel készülnek, az ünnepek letelte után minden játékos visszatért, köztük az a Dino Pita is, akinek továbbra is gondjai vannak szerződésével.
Megtudtuk, hogy az előzetes tervekhez igazodva az év végén a játékosok kaptak egy havi fizetést, és ebben a hónapban újabb utalást ígértek nekik, így valamivel nyugodtabb körülmények között készülhetnek a soron következő meccsekre.
A csütörtök esti mérkőzés különösen nagy fontossággal bír a Maros KK számára, hiszen győzelem esetén megelőzheti a tabella nyolcadik, utolsó rájátszást biztosító helyén azt a SCMU Craiovát, amelynek e fordulóbeli, a Politehnica elleni meccsét elhalasztották, és amellyel a vásárhelyiek már hétvégén, vasárnap 19 órától (nem közvetíti a televízió) idegenben játszanak újabb sorsdöntő összecsapást.
Férfi kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 12. forduló:
Nagyszebeni CSU–Nagyváradi CSM – csütörtök 18 óra
Temesvári Timba–Temesvári BC – csütörtök 18.00
Marosvásárhelyi Maros KK–Galaci Phoenix – csütörtök 19.00
BCM U Pitești–Kolozsvári U-BT – csütörtök 20.00
Bukaresti Dinamo–Bukaresti Steaua – péntek 18.00
Jászvásári Politehnica–SCMU Craiova – elhalasztották (január 31., 19.00)
A bajnokság állása:
1. Kolozsvár 22 pont (10 győzelem/2 vereség)
2. Temesvár 19 (8/3)
3. Nagyszeben 19 (8/3)
4. Nagyvárad 18 (7/4)
5. Steaua 18 (7/4)
6. Pitești 18 (7/4)
7. Galac 16 (6/4)
8. Craiova 14 (4/6)
9. Maros KK 13 (4/5)
10. Timba 13 (2/9)
11. Jászvásár 11 (1/9)
12. Dinamo 11 (0/11)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!