A Sportnapok első kiadása még 2007-ben rajtolt, de azóta már kinőtte magát, a múlt hétvégén Sepsiszentgyörgy több szegletében is sportrendezvényektől volt hangos a város. A sportolni vágyók a csapatsportoktól egészen a búvárkodásig kipróbálhatták magukat.
Ami a számokat illeti, közel 15 ezer látogató volt a három nap tevékenységein, akik 65 sportág közül választhattak.
A legnagyobb részvételnek örvendő program a vasárnapi sportágválasztó volt, ahol a gyerekek a birkózástól egészen a kosárlabdáig próbálhatták ki magukat, ezzel pontokat gyűjtve, amelyet a végén jutalomra válthattak.
Idén rekordszámú egyesület csatlakozott a programokhoz, ami ugyancsak hozzájárul a 15. kiadás népszerűségéhez. Nyilván a Sportnapok nem jöhettek volna létre a támogatóink nélkül, akiknek utólag is hálásak vagyunk” – nyilatkozta Nemes Áron, a Sportnapok főszervezője.
A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.
Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!