Hirdetés

Rekordrészvételre számítanak a Hargita Trail Running szervezői

Terepfutás. Idén félmaratoni távra is be lehet nevezni. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2018. augusztus 16., 12:48

Hatodik alkalommal szervezi meg a Feel Good Sportegyesület a Hargita Trail Running (HTR) terepfutóversenyt. Az augusztus 24–25-ei erőpróbán több újdonságra is számíthatnak a résztvevők.

2018. augusztus 16., 12:48

Egyelőre úgy néz ki, hogy megdől a részvételi rekord a Hargita Trail Runningon. Szerda délig már 410-en jelentkeztek a megmérettetésre. Tavaly 381-en álltak rajthoz, ami az addigi legnagyobb mezőnynek számított.

Több újdonság is lesz a jövő hétvégi erőpróbán, többek közt lerövidítették a krosszpróbát, amely eddig 15 km-es volt, de most 10,5 km lesz, és beiktattak egy félmaratoni, 21 kilométeres távot. Csapatban is lehet futni, ugyanis rendeznek egy váltóversenyt, melynek hossza ugyancsak 21 km-es lesz, és ezt ketten kell teljesítsék.

Hirdetés

Ilyés Lorándtól, a Feel Good Sportegyesület vezetőjétől megtudtuk, a félmaratoni váltóverseny résztvevői között kisorsolnak két Garmin-sportkarórát is, ezzel arra ösztökélve a futókat, hogy próbálják ki csapatban is a futást.

A családi versenyen legalább két fő jelentkezése szükséges (egy felnőtt, illetve egy gyerek), és ezt továbbra sem versenyszerűen kell teljesíteni, itt minden benevezőt megjutalmaznak egy kis ajándékcsomaggal.

Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Archív
Fotó: Barabás Ákos

Tehát összesen ötféle versenyszámban lehet indulni: maratoni, félmaratoni, félmaratoni váltó, krossz és családi. A maratoni próba útvonala nem változott, érinti a Hargita-hegység négy legnagyobb csúcsát (Madarasi, Rákosi, Madéfalvi, Csicsói).

Környezetbarát verseny

Ilyés Loránd ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy idéntől próbálják minimalizálni a műanyag poharak használatát. Így a verseny frissítőpontjainál minden futó a saját ivóeszközéből kell pótolja a folyadékhiányt. Csak a verseny utáni étkezésnél kapnak egyszer használatos műanyag tányérokat, de jövőtől ezt is megszüntetik.

Jelentkezés

Mivel ilyen nagy az érdeklődés a verseny iránt, a szervezők tájékoztattak, hogy elfogyott az ajándékpóló. Augusztus 19-éig, vasárnapig viszont még tart az online regisztráció, de a helyszínen, a Madarasi Hargitán, a Pethő Panziónál felállított regisztrációs pontnál is be lehet majd nevezni. Bővebb információkat a verseny honlapján kaphatnak az érdeklődők.

Fontosabb tudnivalók a HTR-ről

Versenyszámok: maraton (42 km – 1800 méter szintemelkedéssel); félmaraton (21 km – 900 méteres szintemelkedés), félmaratoni váltó (2X10,5 km – 900 méteres szintemelkedés), krossz (10 km – 350 m szintemelkedés); családi (5 km – 180 méter szintemelkedés).

Menetrend:
Péntek (augusztus 24.):
18.00–22.00 regisztráció, érvényesítés, startcsomagok átvétele
20.00 – technikai eligazítás
Szombat (augusztus 25.):
07.00–08.00 regisztráció, érvényesítés, startcsomagok átvétele
09.00 start, maratoni táv
10.00 start, félmaratoni táv, krossz, félmaratoni váltó
12.00–13.30 regisztráció, érvényesítés, startcsomagok átvétele a családi szakasz résztvevőinek
14.00 start, családi
14.00–17.00 tésztaparti
18.00 díjkiosztó
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!