A szervezők tájékoztatása szerint, a részvevők többsége erdélyi, de az ország minden részéből neveztek versenyzők. Brassó, Négyfalu, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Nagyvárad, Vajdahunyad, Nagybánya, Marosvásárhely, Viktóriaváros és Csíkszereda mellett craiovai, zsilvásárhelyi, románvásári, câmpinai, Ploiești-i és bukaresti egyesületek sportolói is rajthoz állnak.
A szakág tavalyi felnőtt országos bajnoka – Ionuț Zincă (Gyulafehérvári Unirea), illetve Andra Cecilia Anghel (Universitatea Craiova) – is benevezett, de az utánpótlás korosztályok legjobbjai is versenybe szállnak. A házigazda Sepsiszentgyörgyről huszonkét sportoló próbálja ki a térképfutást.
A szombat délutánra tervezett rövidtávú tájfutóverseny leghosszabb pályája légvonalban 2,5 kilométer, a legrövidebb pedig 1,5 kilométer.
A verseny alapjául szolgáló térképet idén márciusban a románvásári Florin Pătraș készítette. A pályatűző Ráduly Róbert Kálmán, a versenyellenőr Szász János, az időmérő pedig Enyedi Andrei lesz.
Vasárnap délelőtt a versenyzők a városi atlétikapályát veszik birtokba.
Két ötezer és egy tízezer méteres futamot rendeznek, ezeken több mint százhúsz versenyző indul majd.
Délben a helyszínen a két nap összetett eredményeinek győzteseit díjazzák.
A sporteseményt Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere kezdeményezte, a Román Tájfutó Szövetség és a VSK Csíkszereda tájfutó szakosztálya és Sepsiszentgyörgy önkormányzata szervezi.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!