A HELL Boxing Kings versenyen tizenegy ország legjobb négy ökölvívója szerepelhet súlycsoportonként, és a gyergyószentmiklósi Csiki Róbert eddigi teljesítményével kivívta a részvétel jogát a 60 kilósok mezőnyében. Edzője Huszár Árpád, aki a legelejétől, azaz 2018 óta neveli a fiatal bokszoló tehetséget. Ő fogja irányítani ezúttal is, és segítségére lesz ebben Huszár Dávid edző is.
Ez már egy nagyon komoly felnőtt profi verseny, ahol 100 ezer dollár díjazásban részesülnek a súlycsoportok bajnokai, de minden további helyezés is tekintélyes pénzdíjat hoz a sportolóknak.
Az első nagy megmérettetés Magyarországon, Miskolcon lesz a DVTK Arénában június 17. és 22. között, ahol a legjobb 8 közé kerülős a tét. Aki itt továbbjut, az novemberben az elődöntőben folytathatja, majd decemberben megküzdhet a HELL Boxing Kings verseny fődíjáért. Ezen viadalok helyszíne is a miskolci DVTK Aréna lesz.
Csiki Róbert mindemellett minden bizonnyal kesztyűt húz majd az U22-esek Európa-bajnokságán is novemberben - tájékoztatott Huszár Árpád.
Az EGÖSK vezetőjének két másik tanítványa is rangos nemzetközi megmérettetésre készül. Tallósi Vanessza és Búzás Róbert a juniorok Európa-bajnokságán szerepel, amelyet június 21. és július 3. között rendeznek meg Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban.
Vanessza számára ez már a második Eb lesz, tavaly még a serdülő korosztály kontinentális versenyén bronzérmet szerzett, míg Róbert bemutatkozik ilyen szintű nemzetközi versenyen. Mindketten a 60 kilós súlycsoportban képviselik Magyarország színeit. A magyar válogatott stábjában pedig ott lesz Huszár Árpád is.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!