Hirdetés

Rangadóra készül az SZKC

Tavaly megtörték a Dinamo elleni sikertelen sorozatot az udvarhelyiek. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2017. november 30., 12:39

Bukarestbe látogat a Székelyudvarhelyi KC, vasárnap délután fél ötkor a címvédő Dinamo vendége lesz a férfi kézilabda Bölények Ligája odavágóinak utolsó fordulójában. Dragan Djukic legénységének győzelme esetén felléphetnek a pontvadászat ranglistájának dobogójára.

2017. november 30., 12:39

A Dinamo az elmúlt évek legmélyebb hullámvölgyében van, legutóbbi tizenkét hivatalos találkozójából csupán kettőt nyert meg.

A Bajnokok Ligájában zsinórban hat vereséget szenvedett, továbbjutási esélyei még az odavágók során elszálltak.

Hirdetés

A bajnokságban pedig október eleje óta az egy sima, egy fordított sémában játszik, azaz egy győztes meccset vereség követett.

Legyőzte a CSU Suceavát, a Jászvásári Polit és a CSM Focșani-t (mindhárom ellenfele a táblázat utolsó felében található), kikapott a Bukaresti CSM-től, a Temesvári Politól, a Bukaresti Steauától és legutóbb a Tordai Potaissától is. Így nem csoda, hogy a korábbi éllovas lecsúszott a dobogó legalsó fokára.

Komogorov volt csapata ellen kell játsszon, a nyár óta a fővárosiakot erősíti. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Komogorov volt csapata ellen kell játsszon, a nyár óta a fővárosiakot erősíti. Archív
Fotó: Barabás Ákos

Az SZKC jelenleg jobb gólkülönbsége révén negyedik, egy pontra áll a Dinamótól. Az előző fordulóban a bajnokság eddigi legnagyobb arányú győzelmével (a Jászvásári Poli ellen 39–20) feledtette a Temesvári Poli otthonában történt kisiklást (32–25).

Idei öt kiszállásán háromszor vereséget szenvedett (Temesvár előtt Tordán 34–28 és Nagybányán 27–25), míg a CSU Suceavát (26–31) és a HC Vasluit (19–31) magabiztosan legyőzte.

Az udvarhelyi együttes az előző bajnokságban egy hosszú negatív szériát tört meg, a Dinamo vendégeként a hajrában bukta el a győzelmet (27–27), míg hazai pályán az utolsó tíz percben mutatott szenzációs játékkal fordítva 30–27-re győzte le a későbbi bajnokot. A mérkőzéseket megelőző öt találkozón rendre Dinamo-győzelem született.

Egy fővárosi győzelemmel nagyot léphetne előre a dobogóért folytatott harcban, hiszen megelőzné a Dinamót.

A találkozót élőben közvetíti a TVR 1. A 13. játéknapon egy másik rangadót is rendeznek, az éllovas Bukaresti Steaua hétfőn a KC-val azonos pontszámot gyűjtött Konstancai Dél-Dobrudzsa KC vendége lesz.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 13. forduló:
Temesvári Poli–Nagybányai Minaur (szombat, 16 óra, TVR 2)
Jászvásári Poli–Fogarasi VSK (szombat, 17)
CSM Focșani–Tordai Potaissa (vasárnap, 10)
Bukaresti CSM–Dunărea Călărași (vasárnap, 11, Digi Sport 2, Telekom Sport 2)
Bukaresti Dinamo–Székelyudvarhelyi KC (vasárnap, 16.30, TVR 1)
CSU Suceava–HC Vaslui (vasárnap, 18)
Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–Bukaresti Steaua (hétfő, 18, Digi Sport 2, Telekom Sport 2).

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!