Európa szerte népszerű az autósport keretén belül a Time Attack szakág, amelyen bárki részt vehet, nem kell külön versenygép, utcai autóval is be lehet nevezni.
„Az autósport egyik olyan kevés szakága közé tartozik a Time Attack, amelyen bukókeret nélküli autókkal is lehet indulni. Szaknyelven szólva nem kell kicsövezni az autót, ám sportruházattal és bukósisakkal rendelkeznie kell a versenyzőnek” – mondta Ritner Béla. A Richy Racing Team SE elnöke hozzátette, kiskorúak is indulhatnak a bajnokságon, feltétel, hogy egy felnőttnek be kell ülnie a kiskorú mellé az anyósülésbe.
Már az első versenyre is jelentkeztek kiskorúak, a bajnokság legfiatalabb sportolója az alig 13 éves Bartha Mózes.
A Time Attack egy pályaverseny, ahol egyszerre egy versenyző köröz. A verseny egy zárt téren zajlik, a pilóta a bemelegítő kört követően „repülőrajttal” kezdi el a mért kört, amelynek befejeztével egy levezető kör után hagyja el a pályát. Egy futam során két mért kört kell teljesíteniük a résztvevőknek. A versenynap egyébként szabad- és időmérőedzéssel kezdődik.
Az előzetes iratkozásról, illetve a versenyszabályzatról a Richy Racing Team közösségi oldalán kapnak információkat az érdeklődők. Akik a helyszínen akarnak nevezni, azoknak fontos tudni, hogy csütörtökön a kézdivásárhelyi gokartpályán is megtehetik 8 és 10 óra között. A szabadedzések 9 és 10.30 között zajlanak, 11 és 12.45 között lesz az időmérő, az első futam 13.30-kor, a második pedig 15 órakor kezdődik, a díjkiosztót 17.30-tól tartják.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!