Hirdetés

Profi és amatőr ökölvívók csapnak össze Csíkszeredában

Húsz összecsapás lesz az Erőss Zsolt Arénában szombaton. Korábbi felvétel
Fotó: Borbély Fanni

2025. február 27., 20:36

Profi ökölvívógálának ad otthont szombaton a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna, második alkalommal csapnak össze a sportcsarnokban felállított ringben a bunyósok. A esemény részleteiről a szervezőket kérdeztük.

2025. február 27., 20:36

A szombati Kiliti Boxing Show-val kapcsolatban Tódor Loránd, a VSK Csíkszereda és a Bene Regaz vezetőedzője elmondta, hogy az amatőr kategóriában tíz csapat indul.

Összesen tizenöt mérkőzést rendeznek, melyek közül tizenkettőt díjaznak, három pedig bemutató jellegű lesz.

Hirdetés

Hozzátette, hogy az amatőr mezőnyben három országos bajnok is ringbe lép.

Tódor kiemelte, hogy a VSK Csíkszereda és a Bene Regaz színeiben induló bokszolók célja egyértelmű: minél több győzelmet aratni a hazai közönség előtt.

A profi kategóriában hat csapat méri össze erejét,

összesen öt összecsapásra kerül sor szombaton az Erőss Zsolt Arénában.

Szombaton a profik között ringbe lép Fikó Oszkár is, aki saját felkészüléséről így nyilatkozott: „becsületesen felkészültünk, és természetesen hazai pályán mindenképpen győzni szeretnénk.”

Hozzátette, hogy a második alkalommal megrendezett csíkszeredai bokszgálán felejthetetlen élményt szeretnének nyújtani a közönség számára.

{K1}

A rendezvény társszervezőjeként Fikó Oszkár azt is elmondta, hogy a jó hangulatról egy rapperduó és Tóth Abigél gondoskodik majd.

A kapunyitás 15 órakor lesz, az amatőrök küzdelmei pedig 16 órakor kezdődnek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Ilyés Róbert: szeretnék pár játékost, de a klub filozófiáját kell követnem

Kétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az FK Csíkszereda a FC Argeș ellen a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. A piros-feketék ezúttal nem találták el a kaput, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot Csíkszeredából.

Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

`
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Krónika

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Magas színvonalú ökölvívómérkőzéseket láthatott a gyergyói közönség

Hetedszerre szervezték meg Gyergyószentmiklóson a Székely Régió Kupát. Három ország válogatott sportolói mérték össze tudásukat egymással, valamint a házigazda Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub bokszolóival.

Világbajnoki címért küzdenek a székelyföldi teqballosok – élő szöveges közvetítés a döntőkről

Hazai közönség előtt hódíthatja el a trófeát Györgydeák Apor és Barabási Kinga a vasárnap záruló székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon, ahol három döntőben érdekeltek. Kövesse velünk az eseményeket folyamatosan frissülő élő szöveges közvetítésünkben.

Világbajnokot avatnak az F1-ben, magyar–dán csata az első helyért – vasárnap a tévében

Magyarország–Dánia rangadót rendeznek a középdöntőscsoport első helyéért a női kézilabdavébén, Abu-dzabiban világbajnokavatással ér véget az F1-es idény, az olaszoknál Napoli–Juventus, a spanyoloknál Real Madrid–Celta Vigo focimeccseket játszanak.

Teqball-vb: három székely aranyérem a tét, azok is bejuthatnak, akik nem regisztráltak a döntőkre

Elérkezett a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokság utolsó napja, megismerjük az öt kategória győzteseit. A romániai válogatott színeiben Györgydeák Apor és Barabási Kinga három versenyszámban küzdenek az aranyéremért.

Bemasírozott a döntőbe a székelyföldi vegyes páros a teqball-világbajnokságon

Pazar formában játszott a Györgydeák Apor és Barabási Kinga alkotta vegyes páros a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokság szombati negyedik versenynapján, így ebben a kategóriában is bejutottak a vasárnapi döntőbe.

Saját szurkolói előtt az FK Csíkszereda, FCSB–Dinamo derbi és még sok más – a szombati sportműsor

A naptári év utolsó hazai találkozóját játssza az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga alapszakaszában. Este fővárosi derbi, igazán színes a sportfelhozatal.

Teqball-vb: a vegyes párosoké a főszerep szombaton Székelyudvarhelyen

A negyedik versenynapon bemutatkoznak a vegyes párosok is a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon. A romániai válogatott színeiben Györgydeák Apor és Barabási Kinga újabb döntőbe juthatnak be.

A világbajnoki cím kapujában – beküzdötte magát a döntőbe Györgydeák Apor és Barabási Kinga

Már csak egy lépés választja el az aranyéremtől a romániai válogatott sportolóit, Györgydeák Apor és Barabási Kinga is bejutott a döntőbe a férfi, illetve női egyéni versenyben a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon.

Pályán a magyar és román válogatott, sorsolnak a focivébén – pénteken a tévében

A román válogatott Szenegál, a magyar Japán ellen játszik pénteken a női kézilabda-világbajnokságon. Kisorsolják a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csoportkörét, számos téli sport közül választhatunk.

Teqball-vb: már a döntőbe jutás a tét pénteken a székelyföldi játékosoknak

Elkezdődnek az egyenes kieséses szakasz küzdelmei a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon. Mutatjuk a romániai válogatottat képviselő székelyföldi sportolók pénteki programját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!