
Kitűnő hóviszonyok vannak Hargitafürdőn, vasárnap reggel ragyogó napsütés és –10 fokos hideg fogadta a versenyzőket. A sífutásnak a biatlonpálya adott otthont, ahol Márton Simon versenyigazgató már a megnyitó előtt kiosztotta a versenyszámokat, eligazítást tartott a távokról, a lebonyolításról. A Miklós pályára várták az alpesi sízőket, ahol szintén jól előkészített pályák fogadták őket.
A szervezők közlése szerint a sífutásban 130-an, alpesi síben pedig 250-en neveztek. Számukra több korosztályt alakítottak ki, a legfiatalabbak az óvodások voltak, de rajthoz álltak 80 éven felüliek is.

Mindkét versenyen külön-külön ünnepélyes megnyitót tartottak. A versenyzőket és az őket elkísérőket elsőként Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusnak vezetője köszöntötte.
„A tavaly év hidege után most nagyon jó, remek időnk van, minden feltétel adott, hogy egy nagyon jó verseny legyen. Kedves gyerekek! Jó versenyt kívánok, bízzatok magatokban, legyen bátorságotok, merjetek.
Örülök, hogy ilyen szép számban vagyunk itt” – mondta a főkonzul.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik minden évben biztosítják, hogy a terep megfelelő legyen a verseny megrendezésére.
– hangsúlyozta Potápi.
A politikus az identitás fontos részének és az egyik legfontosabb nemzetpolitikai eszköznek nevezte a sportot, hozzátéve, hogy a sporttal a közösség formálásán, egyesítésén túl, az egészséges életmódra is nevelik a fiatalokat.

„Örülök, hogy ilyen sokan vannak jelen. Számunkra nem csak a sísport, nem csak a téli sportok támogatása, hanem egyáltalán a testmozgás, a mindennapos testnevelés, a sport támogatása nemzeti cél. Gondolunk itt a síre, a jégkorongra, a futballra, a lovas sportokra vagy más egyéni sportokra.
A két helyszínen közel 400-an méretkeznek meg, de ha ide számítjuk a szülőket, nagyszülőket, rokonakat és a felkészítőket, akkor közel ezres létszámról beszélhetünk. Öröm ezt látni. Idén a cselekvő nemzet tematikus évet, programokat hajtjuk végre, és nincs is szebb cselekvés mint együtt sportolni a jó időben, a versenyeken pedig dicsőséget szerezni annak a közösségnek, akik eljuttattak erre a versenyre” – mondotta Potápi.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!