
Nézők nélkül zajlott, de több tévétársaság és rádióadó is élőben közvetítette a székelyföldi gárda szombat esti mérkőzését, amelyen kiváló gyepszőnyegű pálya fogadta a csapatokat,
a kerítésen kívülről és a közeli tömbházak erkélyeiről pedig közel 300-an követték a találkozót.
Köztük voltak a Lokálpatrióták, a csíki szurkolói csoportosulás az elejétől végig biztatta kedvenceit, a végén pedig közösen elénekelték a Székely Himnuszt.

Bár az első percekben a vendégek kezdeményeztek többet, gólt mégis az FK lőtt:
a 12. percben Marronénak a védők mögé emelt labdájára csapott le Bauza, aki mintegy tíz méterről, kapásból a kapus mellett a hálóba lőtt (1–0).

A folytatásban a vendégek támadtak többet, Ribánszki, a csíkiak kapusa többször remekül hárított, a 26. percben pedig Palmeș a gólvonalról mentett. A szünet előtti percekben növelhette volna előnyét a csíki gárda, a 43. percben Takács beadását Bauza fejelte kissé mellé, a 44. percben pedig rosszul jött ki Popa, a Craiova 17 éves kapusa, Bauza labdát szerzett, 30 méterről az üresen maradt kapu felé lőtte, de ez kevéssel mellé ment.

A második félidőben többet birtokolta a labdát és többet támadott a vendégcsapat, a csíkiak egyetlen veszélyesebb gólhelyzetet sem tudtak összehozni.
A 94. percben egyenlített a Craiova, a mintegy 20 méterről megítélt szabadrúgást Anghelina védhetetlenül a rövid felsőbe bombázta (1–1).

Rá egy percre újabb gólhelyzet adódott a vendégek előtt, de az olténiaiak közelről kevéssel kapu fölé fejelték a labdát.
A következő fordulóban (szeptember 12.) az FK Csíkszereda szabadnapos lesz, majd a 4. fordulóban, szeptember 19-én újra hazai pályán játszik a székelyföldi együttes, amikor a Petrolul Ploiești gárdáját fogadja.

Labdarúgó 2. Liga – alapszakasz, 2. forduló
| 2020. 09. 05., 11:00 | Turris Turnu Măgurele | Bukaresti Metaloglobus | 2–2 |
| 2020. 09. 05., 11:00 | Concordia Chiajna | Unirea Slobozia | 3–1 |
| 2020. 09. 05., 11:00 | Dunărea Călărași | Lénárdfalvi Comuna | 3–0 |
| 2020. 09. 05., 14:00 | Konstancai Farul | Bákói Aerostar | 1–0 |
| 2020. 09. 05., 17:30 | Bukaresti Rapid | Pandurii Târgu Jiu | 2–1 |
| 2020. 09. 05., 20:00 | FK Csíkszereda | FC U Craiova | 1–1 |
| 2020. 09. 06., 13:00 | Resicabányai CSM | Petrolul Ploiești | 0–4 |
| 2020. 09. 06., 18:30 | Gloria Buzău | CS Mioveni | 0–0 |
| 2020. 09. 07., 18:30 | Kolozsvári Universitatea | Temesvári ASU Poli | 0–1 |
| 2020. 09. 08., 17:00 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | CSM Slatina | 2–1 |
Labdarúgó 2. Liga – alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Temesvári ASU Poli | 5 | 3 | 2 | 0 | 5–1 | 11 |
| 2. | FC U Craiova | 4 | 3 | 1 | 0 | 11–5 | 10 |
| 3. | Bukaresti Rapid | 5 | 3 | 1 | 1 | 10–5 | 10 |
| 4. | Petrolul Ploiești | 4 | 3 | 0 | 1 | 12–3 | 9 |
| 5. | Concordia Chiajna | 5 | 2 | 2 | 1 | 11–6 | 8 |
| 6. | Turris Turnu Măgurele | 5 | 2 | 2 | 1 | 11–6 | 8 |
| 7. | Konstancai Farul | 4 | 2 | 1 | 1 | 6–5 | 7 |
| 8. | Resicabányai CSM | 4 | 2 | 1 | 1 | 2–4 | 7 |
| 9. | Dunărea Călărași | 3 | 2 | 0 | 1 | 5–2 | 6 |
| 10. | Kolozsvári Universitatea | 4 | 2 | 0 | 2 | 5–4 | 6 |
| 11. | Gloria Buzău | 5 | 1 | 3 | 1 | 5–5 | 6 |
| 12. | CS Mioveni | 5 | 1 | 3 | 1 | 2–2 | 6 |
| 13. | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | 4 | 2 | 0 | 2 | 9–11 | 6 |
| 14. | Bukaresti Metaloglobus | 3 | 1 | 2 | 0 | 4–3 | 5 |
| 15. | FK Csíkszereda | 4 | 1 | 1 | 2 | 5–6 | 4 |
| 16. | Unirea Slobozia | 4 | 1 | 1 | 2 | 3–6 | 4 |
| 17. | CSM Slatina | 4 | 1 | 0 | 3 | 3–6 | 3 |
| 18. | Bákói Aerostar | 5 | 1 | 0 | 4 | 3–7 | 3 |
| 19. | Lénárdfalvi Comuna | 5 | 1 | 0 | 4 | 5–11 | 3 |
| 20. | Temesvári Ripensia | 4 | 1 | 0 | 3 | 3–11 | 3 |
| 21. | Pandurii Târgu Jiu | 4 | 0 | 0 | 4 | 2–13 | 0 |



Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!