Temesvár a hetedik helyről várja a folytatást, tíz mérkőzéséből ötöt megnyert, két döntetlent játszott, illetve három vereséget szenvedett el. Hazai pályán még nem talált legyőzőre, eddigi négy bajnokiján rendre győztesen hagyta el a pályát, igaz, eddig a táblázat alsó felében tanyázó csapatokat fogadott.
A KC-nak ez lesz az ötödik kiszállása, eddig ötvenszázalékosan teljesített, Tordán és Nagybányán kikapott, Vasluiban és Suceaván pedig győzött. Ami az egymás elleni eredményeket illeti, masszív udvarhelyi fölényt találunk, a KC a múlt szezonban mindkét bajnokijukat megnyerte.
Temesvár a legutóbbi tizenhat találkozóból kettőn győzött – hazai pályán –, két összecsapáson döntetlen született, a többit pedig a KC húzta be.
Az előző játéknapon az udvarhelyi csapat nagyszerű játékkal legyőzte a Bukaresti CSM-et, míg a Poli három góllal kikapott Tordán. A 11. forduló első mérkőzésén Konstanca kiélezett csatában egy góllal legyőzte a Dunărea Călărași-t, így pontszámban utolérte az udvarhelyi csapatot.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, 11. forduló:
Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–Dunărea Călărași 21–20 (12–9)
Bukaresti CSM–Fogarasi VSK (szerda, 16 óra)
Jászvásári Poli–Tordai Potaissa (szerda, 18 óra)
Temesvári Poli–Székelyudvarhelyi KC (csütörtök, 17.30, TVR HD)
CSU Suceava–Nagybányai Minaur (csütörtök, 18 óra)
HC Vaslui–Bukaresti Steaua (csütörtök, 18.15, Digi Sport 2, Telekom Sport 2)
Bukaresti Dinamo–CSM Focșani (vasárnap, 19 óra).
Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bukaresti Steaua | 26 | 20 | 1 | 5 | 696–609 | 61 |
| 2. | Tordai Potaissa | 26 | 19 | 0 | 7 | 726–648 | 57 |
| 3. | Bukaresti Dinamo | 26 | 18 | 2 | 6 | 737–649 | 56 |
| 4. | Bukaresti CSM | 26 | 18 | 1 | 7 | 735–636 | 55 |
| 5. | Temesvári Poli | 26 | 17 | 2 | 7 | 683–607 | 53 |
| 6. | Konstancai Dél-Dobrudzsa KC | 26 | 15 | 4 | 7 | 701–636 | 49 |
| 7. | Dunărea Călărași | 26 | 13 | 4 | 9 | 648–648 | 43 |
| 8. | Székelyudvarhelyi KC | 26 | 10 | 2 | 14 | 427–482 | 32 |
| 9. | Nagybányai Minaur | 26 | 10 | 1 | 15 | 642–674 | 31 |
| 10. | CSU Suceava | 26 | 7 | 4 | 15 | 654–676 | 25 |
| 11. | CSM Focșani | 26 | 7 | 3 | 16 | 601–650 | 24 |
| 12. | HC Vaslui | 26 | 7 | 1 | 18 | 637–730 | 22 |
| 13. | Fogarasi VSK | 26 | 5 | 1 | 20 | 585–677 | 16 |
| 14. | Jászvásári Poli | 26 | 2 | 2 | 22 | 573–723 | 8 |
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!