Hirdetés

Pontatlanok a befejezésnél az ASA játékosai

Fotó: Facebook/ASA Tîrgu Mureș Oficial

2017. július 20., 10:18

Második felkészülési mérkőzésén a brassói edzőtáborban a másodosztályú Marosvásárhelyi ASA megszerezte első győzelmét, szerdán 1–0-ra nyert a Brassó megyei, 3. ligás Szászhermányi FC ellen.

2017. július 20., 10:18

Miután múlt hétvégén elveszítette első barátságos találkozóját másodosztályú társa – az előző idényt a nyolcadik helyen záró –, az Ilfov megyei CS Afumați ellen (1–2), Bálint László csapata ezúttal a 2. Ligába való feljutástól mindössze egy ponttal lemaradó ellenfelével szemben győztesen hagyta el a brassói Forex edzőközpont pályáját.

A mérkőzés alatt az ASA rengeteg helyzetet kidolgozott és kihagyott. Az egyetlen, döntőnek bizonyuló gólt az első félidő hosszabbításában szabadrúgásból szerezte Paul Iacob, az FC Viitorultól kölcsönben érkezett középpályás.

Hirdetés

„Jó mérkőzést játszottunk, végig mi irányítottuk a játékot, de elégedetlen vagyok amiatt, hogy nagyon sokat rontottunk a befejezésnél, mert mindkét félidőben számos helyzetünk volt” – mondta a találkozóról Bálint László, az ASA vezetőedzője. Hozzátette, továbbra is a csapatépítés időszakánál tartanak, így teljesen nyilvánvaló, hogy vannak hiányosságok, mivel még nem alakultak ki a játékkapcsolatok, és ezeken a meccseken nagy hangsúlyt fektetnek ennek minél jobb működésére, de ezen felül természetesen az eredményt sem hanyagolják el.

•  Fotó: Facebook/ASA Tîrgu Mureș Oficial Galéria

Fotó: Facebook/ASA Tîrgu Mureș Oficial

A hét folyamán nem csatlakoztak új játékosok a csapathoz (sőt a nemrég szerződtetett csatár, Alexandru Stoica lesérült), pedig nagy szükség van rájuk.

Még három-négy tapasztalt és minőségi labdarúgó érkezését várjuk, akiket reményeink szerint sikerül mihamarabb leigazolni, hogy teljes létszámban maximálisan legyünk felkészülve a bajnokság kezdetére

– közölte Bálint László.

Az ASA küldöttsége vasárnapig marad a brassói edzőtáborban, és mielőtt visszatérne Marosvásárhelyre, szombaton 11 órától Fogarason lejátssza harmadik barátságos mérkőzését a jövő hónap elején kezdődő másodosztályú bajnokságban egyik vetélytársával, a Nagyszebeni Hermannstadttal, amely idén a 3. Liga 5. csoportjának megnyerésével jutott fel a 2. Ligába.  

Labdarúgó barátságos mérkőzés, Brassó, Forex edzőközpont: 
Marosvásárhelyi ASA–Szászhermányi AFC 1–0 (1–0),
gólszerző: Paul Iacob (45+1.)
ASA, 1. félidő: Florin Iacob – Robert Băjan, Florin Ilie, Carlos Chertes, Dan Panait – Paul Iacob, Cristian Raiciu, Dumitru Muntean, Maximiliano Laso, Rafael Licu – Vasile Petra.
ASA, 2. félidő: Bogdan Moga – Cornel Ene, Robert Candrea, Denis Casian, Marvin Schieb, Alexandru Boiciuc, Raul Iliescu. Vezetőedző: Bálint László

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!