Hirdetés

Pont nélkül tér haza Temesvárról az SZKC

Baranau volt a legeredményesebb udvarhelyi játékos, tíz gólt szerzett. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2017. november 16., 20:09

Nem sikerült átmentenie a Székelyudvarhelyi KC-nak a Bukaresti CSM ellen mutatott jó játékát a Béga partjára, hiszen a férfi kézilabda Bölények Ligája 11. fordulójában, csütörtökön este simán kikapott a Temesvári Poli vendégeként.

2017. november 16., 20:09

Mindkét fél részéről kemény védekezéssel indult a mérkőzés, így kevés gól esett az első percekben. A KC azért többször megkapta a rést a hazai védelmen, a 9. percben 3–1-re vezetett. A hazaiak jó pillanatai következtek, maximálisan kihasználták, hogy egy percig a KC a kettős emberhátrányban is játszott, így a 18. percben már négy góllal vezettek (8–4).

Baranau törte meg az udvarhelyi gólcsendet, és sokáig úgy tűnt, csak megállítani lehet a házigazdát, utolérni nem (22. perc 11–7).

Hirdetés

A folytatásban is Baranau húzta az SZKC szekerét, magabiztosan értékesítette a büntetőket, illetve akcióból is betalált, a fehérorosz jobbszélső hét gólt szerzett az első félidőben. A szünet előtt Szadovij keze is elsült, így a félidőre egyre apadt a temesváriak előnye (13–12).

Térfélcsere után, a 32. percben Kovacevic egy labdaszerzésből indított ellentámadásból egyenlített, a vezetést viszont már nem tudta megszerezni a KC.

Vilovszki kapott két perces kiállítást, a Poli pedig zsinórban szerezte a gólokat, a 38. percben már öttel vezetett (20–15). Az SZKC edzője, Dragan Djukic rögtön időt kért, az udvarhelyi gólcsendet pedig ismét Baranau törte meg, majd hiába talált be Vilovszki is, a temesváriak lendületét nem lehetett megállítani, nagyon elléptek az eredményjelzőn (45. perc: 26–18).

Innen már nem volt visszaút, az időkérés sem segített, a Poli szinte minden támadásából gólt szerzett, az 53. percben már tízzel vezetett (30–20). A hátramaradt időben az udvarhelyi csapat keveset kozmetikázott a különbségen, de a súlyos vereséget nem tudta elkerülni. 32–25-re kapott ki.

Ez a temesvári botlás rosszkor jött, hiszen egy győzelem esetén akár a második helyre is feljöhetett volna a KC.

A következő fordulóban könnyen javíthat, hiszen csütörtökön a sereghajtó, a bajnokságban még pont nélküli Jászvásári Polit fogadja.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 11. forduló:
Temesvári Poli–Székelyudvarhelyi KC 32–25 (13–12);
gólszerzők: Baranau 10, Dragas 5, Vilovszki, Szadovij 3–3, Kovacevic 2, Mihalcea, Balázs 1–1; hétméteresek 2/2, illetve 9/7; kiállítások 4, illetve 14 perc.
SZKC: Szaldacenka - Mihalcea, Krivokapics, Kuzmanoszki, Vilovszki, Dragas, Kovacevic. Játszott még: Buzogány, Da Rosa – Tálas, Baranau, Balázs, Szadovij, Csog, Ghiță, Szőke.

További eredmények:
Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–Dunărea Călărași 21–20 (12–9)
Bukaresti CSM–Fogarasi VSK 35–30 (20–16)
Jászvásári Poli–Tordai Potaissa 28–33 (12–16)
CSU Suceava–Nagybányai Minaur 26–22 (13–10)
HC Vaslui–Bukaresti Steaua 22–29 (14–11)
A Bukaresti Dinamo–CSM Focșani mérkőzést vasárnap 19 órakor rendezik.

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!