HIRDETÉS

Pont nélkül távozott a Sziget utcából az Olimpia

Kihasználták helyzeteik többségét a hazaiak. Archív
Fotó: Haáz Vince

Négy mérkőzés után tudott újra nyerni hazai pályán a Marosvásárhelyi ASA: a labdarúgó 2. Liga 16. fordulójában 4–2-re legyőzte a Szatmárnémeti Olimpiát, és ezzel feljött a ranglista hatodik helyére.

Két rossz anyagi helyzetben lévő együttes találkozott szerdán délután a Sziget utcai stadionban, hiszen a felfüggesztett felszámolás terhe alatt játszó ASA mellett az Olimpiánál is komoly gondok vannak – szintén az elmaradt önkormányzati támogatás hiánya miatt. Ráadásul a bajnokságban is gyengén menetelnek az utóbbi időben, és az eredményeik elmaradnak a szezon elején megfogalmazott céloktól.

Ennek ellenére kiegyenlített és sok gólos mérkőzést játszottak, amely gyakorlatilag hazai vezetéssel kezdődött, miután a szovátai Kilyén Szabolcs beadását benézte a szatmáriak kapusa.

HIRDETÉS

Félórányi játékot követően azonban egyenlített az Olimpia, mégpedig az a Dumitru Muntean góljával, aki az idény elején még az ASA-nál játszott.

Akárcsak a találkozó elején, szünet után ismét gyorsan betaláltak a vásárhelyiek, a csapatkapitány Robert Candrea volt eredményes egy sarokrúgásnál. Nem sokkal később pedig az ASA már eldöntötte a mérkőzést, ugyanis a házi gólkirállyá avanzsált Cosmin Sîrbu két perc alatt két gólt szerzett.

A végén Cristian Munteanu még szépített a vendégeknél, de túl későn ahhoz, hogy reménykedjenek a pontszerzésben.

Két vereség után az ASA ismét győztesen hagyta el a pályát, a Sziget utcában pedig legutóbb szeptember 1-jén, a hatodik fordulóban nyert a Dacia Unirea Brăila ellen. Győzelmével Marius Popescu legénysége a hatodik helyről várja hétvégi kiszállását (szombaton 11 órától) az Aradi UTA ellen, mivel visszaelőzte a Temesvári ASU Polit, amely csak döntetlent játszott a Foresta Suceava vendégeként.

A hétközi játéknap újabb változást hozott a ranglista élén, ugyanis a Dunărea Călăraşi botlott Brăilán, és ezt kihasználta a Bukaresti Metaloglobus pályáján győztes Nagyszebeni Hermannstadt.

Labdarúgás, 2. Liga, 16. forduló, Sziget utcai stadion, 200 néző:
Marosvásárhelyi ASA–Szatmárnémeti Olimpia 4–2 (1–1),
gólszerzők: Kilyén (6.), Candrea (52.), Sîrbu (67., 69.), illetve D. Muntean (29.), C. Munteanu (82.).
ASA: Moga – Băjan (Tornyai, 87.), Candrea, Kilyén, Mendy – Iacob, Mijokovic, Petra, Stoica (Iliescu, 78.), Petriș – Sîrbu (Panait, 80.). Edző: Marius Popescu.
Olimpia: Fl. Muntean – Achim (Lusamba, 56.), D. Muntean, Rus, Pop – Hlinca, Cr. Munteanu, Brata, Szász, Duruş – Cocian (Miholca, 32.). Edző: Ritli Zoltán.
Vezették: Andrei Ţiţii (Kiscsűr, Szeben megye), Petruţa Iugulescu (Târgovişte), Mihaela Ţepuşă (Bukarest).

További eredmények a 16. fordulóból:
Sportul Snagov–Ştiinţa Miroslava 1–0 (1–0)
Foresta Suceava–Temesvári ASU Poli 2–2 (0–1)
Nagyváradi Luceafărul–Zsilvásárhelyi Pandurii 3–1 (2–1)
Academica Clinceni–CS Mioveni 3–1 (0–1)
Dacia Unirea Brăila–Dunărea Călăraşi 1–1 (1–0)
FC Argeş Pitești–CS Afumaţi 2–1 (1–0)
Chindia Târgovişte–CS Baloteşti 4–1 (3–1)
Bukaresti Metaloglobus–Nagyszebeni Hermannstadt 0–3 (0–0)
Temesvári Ripensia–Aradi UTA 1–1 (0–0)

A bajnokság állása:
1. Hermannstadt 37 pont
2. Călăraşi 36
3. Târgovişte 34
4. Clinceni 29
5. Afumaţi 27
6. ASA 25
7. ASU Poli 24
8. Argeş 22 (17–12-es gólkülönbség)
9. Mioveni 22 (23–22)
10. Snagov 22 (12–11)
11. Ripensia 20
12. Metaloglobus 19
13. UTA 18
14. Brăila 17 (35–32)
15. Olimpia 17 (14–26)
16. Pandurii 16 (21–23)
17. Luceafărul 16 (23–28)
18. Baloteşti 14
19. Miroslava 12
20. Foresta 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Kézi Eb: a románokon múlik, hogy összecsapnak-e a magyarokkal Debrecenben

A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye túl van két fordulón a csoportkörben. Vannak már biztos továbbjutók a középdöntőre.

Hosszas betegség után elhunyt Helmut Duckadam, a legendás román kapus

A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.

Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

`
Krónika

Georgescu, a magyarbűvölő

Ez nem most kezdődött.

Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Ez is érdekelheti

Vér, erő, küzdelem: ilyen volt az első székely bunyós gála

Testközelből láthattuk, milyen, amikor valósággal ütik-rúgják egymást a sportolók egy ketrecben, teszik ezt természetesen szabályos keretek között. Ilyen volt az első székelyföldi MMA-gála, a Hargita Fight Night. Élménybeszámoló.

Elhunyt az udvarhelyi ökölvívás felvirágoztatója, Dobes Ferenc

93 éves korában elhunyt Dobes Ferenc, egykori székelyudvarhelyi ökölvívó, aki közel négy évtizeden át meghatározó alakja volt a város ökölvívó sportéletének.

UTE–Fradi és Liverpool–Man. City rangadók

Két nagy rangadót is rendeznek vasárnap, az NBI-ben az Újpest a Ferencvárost fogadja, míg a Premier League-ben Liverpool–Manchester City csata lesz. A női kézilabda Eb-n a románok a továbbjutásért játszanak, az F1-es mezőny pedig Katarban versenyez.

Szurkolhatunk az FK Csíkszeredának és a Sepsi OSK-nak – a szombati sportműsor

Az FK Csíkszereda kora délután, a Sepsi OSK este játssza mérkőzését a 2. Ligában, illetve a Szuperligában. Fontos találkozó előtt a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságon. Színes a felhozatal, egy helyen mit és hol nézhetünk.

Pályán a VSK Udvarhely, folytatódik a női kézi Eb, topfoci – a pénteki sportműsor

Rendkívül változatos a pénteki sportkínálat, újabb forduló veszi kezdetét a labdarúgó Szuperligában és a topbajnokságokban. Képernyőre kerül a VSK Székelyudvarhely idegenbeli megmérettetése, valamint folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság.

Doppingolásért eltiltották a volt világelső teniszezőt

Egy hónapos eltiltást kapott doppingolásért Iga Swiatek, a lengyelek ötszörös Grand Slam-bajnok teniszezője.

Elkészült a versenynaptár: a Hargita Ralival kezdődik a szezon

Elfogadta a 2025-ös versenynaptárát a Román Autósport-szövetség (FRAS) vezetőtestülete. A jövő évi idény Hargita megyéből indul, nyáron pedig hegyi gyorsasági viadal lesz a Hargitfürdő felé vezető úton.

Rajt a női kézi Eb-n, az EL-ben a Fradi és az FCSB – a csütörtöki sportműsor

A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon pályán a piros-fehér-zöld együttes. Újabb pontokért száll harcba a Fradi és az FCSB a második számú nemzetközi kupakiírásban.

Bajnokok Ligája, több sportágban – a szerdai sportműsor

Folytatódik a legrangosabb európai foci-kupasorozat, Szoboszlai Dominikék a Real Madridot látják vendégül, illetve más számos rangadót rendeznek. BL-meccsek várhatóak a női röplabdában, kézilabdában is. Szerepel még a kínálatban sznúker és kosárlabda.

Huszonnégy harcos, tizenkét meccs – rajtra kész a Hargita Fight Night

Óriási érdeklődés övezi az első székelyudvarhelyi MMA-eseményt, valószínűleg telt házas lesz szombaton a Hargita Fight Night a városi sportcsarnokban. A szervezők megosztottak minden lényeges információt a bunyós estével kapcsolatban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!