Két tizenegyedik helyezést ért el a vasárnap zárult paralimpián az egyik lábát autóbalesetben elvesztő hódeszkás. A snowboardosok krosszversenyszámában és szlalomban is az élmezőny közelében zárt. De a paralimpián való szereplés már önmagában olyan teljesítmény, ami minden elismerést megérdemel, és ugyanakkor gondolatokat ébreszt az egészséges, ép emberekben is.
Mihaiță Papară 13 éve autóbalesetben vesztette el az egyik lábát. Felépülésében sokat segített számára a sport, és ez vezetett oda, hogy versenyszerűen hódeszkázzon.
Egyedüli romániai versenyzőként ő vitte az ország zászlaját a 12. Téli Paralimpiai Játékok nyitóünnepségén is.
A versenye után hihetetlen élményként értékelte a Pjongcsangban eltöltött időt. „Alkalom volt arra, hogy megmutassuk, igenis lehetséges, hogy versenysportot folytassanak azok is, akik testi fogyatékossággal élnek.” Hozzátette, büszkeség volt számára képviselni Romániát, és újabb kalandokra készül a sérült sportolók világában.
A Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében kiemelte, fantasztikus tapasztalat volt számára a világ legjobb parasportolóival együtt versenyezni. Rengeteg munka és erőfeszítés kellett, de öröm is ugyanakkor hogy megmutathassuk: lehetséges!
Mihăiță Papară új célja, hogy négy év múlva is rajthoz állhasson, a 2022-es téli paralimpiai játékokon, Pekingben.
„Aki igazán meg akar tenni valamit, az megteszi. Aki nem, az talál valami kifogást” – jelentette ki.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!