Hirdetés

Párbajtőrversenyen emlékeztek Pongrácz Antalra

A vásárhelyi sportolók a középmezőnyben végeztek
Fotó: Facebook/Dr. Pongrácz Antal Egyesület

2018. április 15., 14:12

Kilencedik alkalommal rendezték meg a vívók számára kiírt Pongrácz Antal Emlékversenyt a róla elnevezett sportteremben. A szombati megmérettetésre 29-en neveztek be, köztük hét helybéli sportoló is.

2018. április 15., 14:12

Hét helybéli sportoló vett részt a marosvásárhelyi versenyen, rajtuk kívül érkeztek vívók még Bukarestből, Craiováról, Nagyszáradról, Szatmárnémetiből és Konstancáról is.

Busásan megjutalmazták a legjobbakat, az első helyen végzett 1500 lejt, a második 1000, a harmadik pedig 500 lejt kapott a szervező Dr. Pongrácz Antal Egyesület jóvoltából.

Hirdetés

Kitűnő hangulatban bonyolították le a küzdelmeket. Megemlékeztek a névadóról, a nyitóünnepségen beszédet mondott Borbély László államtanácsos, a kormány fenntartható fejlődési főosztályának vezetője, illetve Constantin Copotoiu, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) volt rektora.

Végül a Bukaresti Dinamo párbajtőrözője, Adrian Dabija nyerte meg a viadalt, a második helyen Mácska Ádám (Szatmárnémeti VSK), a harmadikon pedig Mario Persu (CSU Craiova) végzett.

Pongrácz Antal özvegye, Pongrácz Mária adta át a díjakat. A Dinamo vívója, Adrian Dabija vehette át az első helyért járó jutalmat •  Fotó: Facebook/Dr. Pongrácz Antal Egyesület Galéria

Pongrácz Antal özvegye, Pongrácz Mária adta át a díjakat. A Dinamo vívója, Adrian Dabija vehette át az első helyért járó jutalmat
Fotó: Facebook/Dr. Pongrácz Antal Egyesület

A helybéli sportolók közül Nyisztor Sándor érte el a legjobb eredményt, a 8. helyet szerezte meg. A többiek a középmezőnyben végeztek (Bálint Albert Ákos, Bögözi Bálint, Cristian Aniculaiese, Incze Áron, Kató Zoltán és Tajti Ottó).

A szervezők reményei szerint jövőre is ilyen sikeres versenyt tudnak rendezni, mint az idei – válaszolta kérdésünkre Szabó Zoltán vívóedző.

A névadóról röviden

Pongrácz Antal 1948. március 18-án született, Marosvásárhelyen. Iskolai tanulmányait a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban kezdte, az Unirea-Egyesülés líceumban végezte, ahol 1966-ban érettségizett. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fogorvosi szakán diplomázott le. Később ugyanitt tanított is.

Már a középiskolában elhivatottan sportolt, az Egyetemi Sportklub vívójaként Kakuts András egyetemi előadótanár-edző tanítványává vált. Országos és nemzetközi szinten 15 éven keresztül párbajtőrözött, tagja volt a román válogatottnak. Ifjúsági világbajnoki (1967 Teherán), többszörös országos- és Balkán-bajnoki címet szerzett,

és három olimpián is (München, Montreal, Moszkva) előkelő helyezést ért el egyéniben, illetve csapatversenyben. Sportmesteri címmel jutalmazták. 

2003-ban megjelent Rögzített fogpótlások című egyetemi jegyzete, amely Erdélyben az első magyar nyelven megjelent fogpótlástani jegyzet.

Dr. Pongrácz Antal 2008. március 18-án hunyt el, hatvanadik születésnapján, egy diákokkal való kosármeccs közben kialakult szívinfarktus következtében, amiben része volt a túlhajszolt munkának és egy kongresszus stresszes szervezésének is.

Mindig hűen ragaszkodott elveihez, küzdött a családjáért, az oktatásért, a városáért, a sportolásért, a diákokért, közösségek és barátságok kialakulásáért és fennmaradásáért.

Egy törekvő ember volt, de nem törtető. Elvei továbbvitelére a Dr. Pongrácz Antal Egyesület tesz kísérletet, melyet felesége, barátai és tisztelői alapítottak – írja honlapján a róla elnevezett egyesület.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!