Hirdetés

Panaszával a miniszterhez fordult a Progym

Már több mint egy hónapja várja a Progym, hogy összecsapjon a Coronával. Archív
Fotó: Lukács Zsolt

2018. március 14., 11:29

Ioana Brannak, a sport- és ifjúsági minisztérium vezetőjének küldött vaskos paksamétát a Gyergyószentmiklósi Progym vezetősége kedden. Ebben tárják fel a tárcavezetőnek a romániai jégkorongbajnokság elődöntője körüli hercehurcát, és azt, hogy álláspontjuk szerint a Román Jégkorong Szövetség (RJSZ) saját szabályzatát sorozatosan megszegi.

2018. március 14., 11:29

A miniszternek címzett tájékoztatást annak következményeként küldte el a gyergyószentmiklósi klubvezetés, hogy a jégkorongszövetség számos levélváltás után sem tűzte ki az elődöntő mérkőzéseinek új időpontját.

Március 3-án a Brassói Corona negyedszerre is legyőzte az Újpest csapatát az Erste Liga negyeddöntőben, és bejutott a legjobb négy közé. Ez azt jelentette egyben, hogy a romániai bajnokság tervezett programja szerint ugyanabban az időszakban egyszerre két elődöntős párharcot kellett volna megvívnia a brassóiaknak: az Erste Ligában a MAC Budapesttel, illetve hazai fronton a Gyergyószentmiklósi Progymmal. Az első mérkőzést mindkét sorozatban március 7-én kellett volna rendezni.

Hirdetés

Arra már volt példa, hogy két színtéren, ugyanazon a napon két meccset is játszottak a brassóiak, de nem ekkora jelentőségű összecsapásokat, mint amelyek a döntőbe jutásról szólnak.

A Román Jégkorong Szövetséget váratlanul érte a Brassói Corona (és a másik ágon a Csíkszeredai Sportklub) elődöntőbe jutása, nem volt a hazai bajnokságnak egy előre közölt programja erre az esetre. És innen kezdődött a hercehurca.

Egyeztetés eredmény nélkül

A fejlemények tükrében az RJSZ március 5-én egy átiratot küldött a romániai elődöntőbe jutott négy csapatnak, hogy egyezzenek meg egymás közt a mérkőzések új időpontjáról. Megjegyezve, amennyiben nincs megegyezés a klubok között, majd a szövetség kijelöli a dátumokat.

A további fejleményeket Kopacz Zoltán, a Progym elnöke vázolta időrendi sorrendben. A RJSZ átirata alapján várták Brassó jelentkezését, hiszen mint az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat, a Corona kell az első két mérkőzést rendezze. Tőle várták tehát a javaslatot a mérkőzések átütemezéséről.

Javaslat azonban nem jött, csak egy levél Emilian Cernica brassói klubvezetőtől, amiben annyit közöl, hogy nem tud semmilyen új időpontot megjelölni.

Ezt követően a Progym vezetői hívták Emilian Cernica brassói klubvezetőt, és írásban is közölték, elfogadják, hogy az eredeti időpontokon a Corona nem tud játszani, ugyanakkor javasolják, hogy az Erste Liga elődöntőjének első négy mérkőzését követően, március 14-én bonyolítsák le az első Corona–Progym meccset.

Közölték azt is, a Progym számára nagyon fontos lenne, hogy a bajnokság március 31-ig befejeződjön, hiszen több légiósának lejár akkor a romániai tartózkodási engedélye.

Egyben a halasztás elfogadásáért cserébe kérték, a Corona adjon engedélyt arra, hogy Nagy Csaba is szerepelhessen az elődöntőben – mint ismeretes, Nagy hazaigazolásának egyik feltételeként decemberben kikötötte a Corona, hogy ellenük ebben a szezonban nem játszik a tapasztalt hátvéd. Cernica erre már nem is válaszolt.

A RJSZ kapkodása

A Progym javaslataira március 6-án az RJSZ küldött egy újabb átiratot, miszerint figyelembe veszik a Progym kérését az új időpontok megállapításakor. De új időpontot nem határoztak meg. Nagy Csaba ügyében pedig nem illetékesek – közölte még az RJSZ. Erre válaszul a Progym jelezte, hogy mivel sem a szövetség, sem az ellenfél nem jelölt meg más időpontot, a csapat az eredeti program szerint, 7-én meg fog jelenni Brassóban, készen az összecsapásra.

A Nagy Csabával kapcsolatos kérdésre sem kapott választ a gyergyói csapat •  Fotó: Tamási Zoltán Photography Galéria

A Nagy Csabával kapcsolatos kérdésre sem kapott választ a gyergyói csapat
Fotó: Tamási Zoltán Photography

Másnap délben, a tervezett indulás előtt alig egy órával jött újabb levél a szövetségtől, melyben közölték, hogy az RJSZ legfőbb döntéshozó szerve, a szövetségi büró úgy határozott, elhalasztja a bajnokság folytatását, időpont megjelölése nélkül.

A Progym így végül nem utazott el Brassóba.

A szövetség leveleiből kiderülő döntések azonban számos ponton ütköznek a saját szabályzatával – szögezte le a Progym vezetője.

Normális esetben már döntősök lennénk

– fogalmazott Kopacz Zoltán. Az RJSZ és a bajnokság lebonyolításának szabályai szerint ugyanis, ha a két klub között nem született megegyezés, és a szövetség sem jelölt ki új időpontot, akkor természetszerűleg az a csapat, amelyik nem volt hajlandó játszani, az 5–0-ra kikapja a meccseit.

Az RJSZ azonban ezt nem léptette érvénybe. Kopacz szerint ugyanakkor szabálytalan volt a szövetségi büró összehívása, és az ott meghozott döntés is a bajnokság folytatásának elhalasztásáról. Hozzátette, biztosra veszi hogy a szövetségi büró gyűlése meg sem történt.

A testület több tagjával is beszéltek, akik állították, hogy nem is voltak meghívva.

Megjegyezte, az RJSZ egyik levelében eleve úgy fogalmazott, hogy a Progym kérésének megfelelően a bajnokság kisdöntője március 31-ig le fog zárulni. Ez is arra utal, hogy mennyire lekezelően tekintenek a Progymra.

Még egy meccs sem zajlott le az elődöntőből, de már a kisdöntőről beszélnek.

Ezeknek a szabálytalanságoknak a leírását és egy panaszt küldtek el a Progymtól kedden a sport- és ifjúsági minisztérium vezetőjének.

Még mindig nincs hír a folytatásról

Mindeközben hétfőn este negyedszerre is kikapott a Corona a MAC-tól, így már semmi akadálya nem lenne annak, hogy elkezdődjön a romániai elődöntő.

Kopacz Zoltán elmondta, a csapat úgy készült, a mai napon vagy legkésőbb csütörtökön lejátsszák az első meccset. Egyelőre azonban semmilyen jelzés nem érkezett arra vonatkozóan, hogy mikor csap össze a Corona és a Progym.

Tétlenség. Levelezés zajlik, meccsek nem •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Tétlenség. Levelezés zajlik, meccsek nem
Fotó: Gecse Noémi

A brassói álláspont

A Brassói Corona klubelnöke, Emilian Cernica „óvodás viselkedésnek” tartja a Progym hozzáállását. „Talán ha a következő szezonban a gyergyóiak is bekerülnek az Erste Ligába, akkor megértik, hogy miért is nem tudtunk eddig időpontot kitűzni a hazai bajnokság elődöntőjére. Ha tudtunk volna játszani, akkor játszottunk volna.

De nekik is azt válaszoltam, egyszerűen még elképzelésem sincs arról, mikor lenne jó az időpont, mert akkor még nem tudhattuk, hogy mikor és mennyit játszunk az Erste Ligában.

Még javaslatot sem tehettem, hiszen mi történt volna, ha még nem zártuk volna le az elődöntőket, vagy ha netán még a döntőbe is bejutottunk volna?” – kérdezte a brassói klubvezető.

Felemlegette, hogy az ősszel épp a gyergyóiak kérésére kezdődött később a bajnokság. Szerinte ha szeptemberben rajtolt volna a sorozat, akkor az alapszakasz két héttel korábban zárult volna, és most nem lennének ilyen viták.

Mi megértjük, hogy a légiósaik szerződése lejár. Máshol is vannak hasonló gondok, de ez a klub belügye, saját problémája

– tette hozzá.

„A szövetség ránk várt, de elismerést kellene jelentsen, hogy ilyen messze jutottak az Erste Ligában. Várhatóan hétvégén lesznek az első meccsek a gyergyóiak ellen” – vélekedett Cernica.

A szövetség szerint minden rendben volt

Alexandru Hălăucă, a Román Jégkorong Szövetség főtitkára tőlünk értesült, hogy a Progym a sportminisztériumhoz fordult a történtek miatt, így közölte: látnia kell a klub írásban megfogalmazott panaszait, mielőtt azokra választ adna.

Álláspontja szerint az elődöntő halasztása szabályszerűen történt, és a szövetségi büró ülését is a szabályoknak megfelelően tartották meg.

Nekünk megtiszteltetés, hogy két csapatunk is az Erste Liga elődöntőjében szerepelt

– tette hozzá a főtitkár a halasztás indoklásaként.

Érdeklődésünkre közölte, a hazai bajnokság elődöntőinek időpontjairól várhatóan szerdán határoznak a szövetség illetékesei.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!