Hirdetés

Pál Attila ezüstérmes lett a fogathajtó-bajnokságban

Mindhárom versenyszámban jól szerepelt Pál Attila
Fotó: Facebook

2017. augusztus 29., 09:44

Ebben a szezonban a szokásosnál hamarabb lezárult a román fogathajtó-bajnokság. A hét végén Marosvásárhelyen rendezték meg a döntőt, a versenyzők megkapták a bajnoki helyezésekért járó díjakat. Gyergyószékről idén Pál Attila volt érdekelt, a gyergyóalfalvi fogattal ezüstérmet szerzett.

2017. augusztus 29., 09:44

Nem született meglepetés Marosvásárhelyen, a bajnokság mezőnyéből rendszerint kiemelkedő hajtók fogatai zártak a dobogós helyeken. A bajnoki cím ismét a nagykárolyi Rákóczi Gergőhöz került, az alfalvi Pál Attila lett a második, míg a harmadik helyen a kökösi Bartha Eduárd zárt. 

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hazai fogathajtósport illetékesei jól mérlegeltek a szeptemberi világbajnokságra készülő válogatott összeállításakor, hiszen ezt a három versenyzőt nevezik be Románia csapatjaként.

Hirdetés

Egyébként két éve, a legutóbbi világbajnokságon is ugyanez volt az összeállítás.

Most azonban népesebb lesz a romániai küldöttség, hiszen szeptember 20. és 24. között a Szlovéniában található Lipicán tartandó versenyre több egyéni induló nevezését is elfogadták. Így a hazai mezőnyből még vébérésztvevő lesz a besztercei Pop Paul, a nagyváradi Babó Kálmán és a brassói színekben szereplő Varga Roland is. 

Kiegyensúlyozott teljesítmény

Pál Attila elégedetten tekint vissza az idei versenyévadra az ezüstérem megszerzése után. Leginkább azt tartja fontosnak, hogy mindhárom versenyszámban, díjhajtásban, maratonban és akadályhajtásban is jól szerepelt, kiegyensúlyozott teljesítményt tudott nyújtani. Marosvásárhelyen díjhajtásban és akadályversenyben 3., maratoni hajtásban 2. lett.

Pál hozzátette, azért is örül ennek, mert a világ élmezőnyéhez tartozó hajtók is általában egy-egy versenyszámban tudnak kiemelkedőt nyújtani, ritka, hogy valaki minden versenyszámban bizonyítson. 

Az alfalvi hajtó ugyanakkor hozzáteszi, a java még hátravan. Az egész idény a világbajnokságra való felkészülésről szólt, az volt a cél, hogy olyan fogat álljon össze, amely a legrangosabb nemzetközi versenyen is megállja a helyét. Versenyről versenyre látszott a fejlődés, az elején tapasztalható hibák száma a sok gyakorlás révén egyre csökkent.

Bajkó Tibor nyerte az akadályhajtást

Több év szünet után a gyergyószentmiklósi fogathajtó, Bajkó Tibor is visszatért a versenyzéshez. Idén a marosvásárhelyi megmérettetéssel együtt összesen két viadalon állt rajthoz, így az ő döntős teljesítményét nem számolták az összetett bajnoki rangsorhoz. A visszatérés azonban igencsak ígéretes.

Marosvásárhelyen 7. lett, és ugyanezt a helyezést érte el a maratonban, és 8. lett díjhajtásban. Az akadályversenyben azonban minden sikerült neki, első helyezést szerzett. Ugyanakkor egy másik fontos szerepe is volt a versenyzésen kívül. Bajkó volt a döntő erőpróba pályaépítője.

Bármire is képes lehet a válogatott 

Nem kis célt tűz ki a válogatottnak Pál Attila. Két éve is remek eredmény volt az akkori 5. hely a csapatversenyben, és ezt legalább megtartanák, de cél az előrelépés. Elmondta, a két évvel korábbihoz képest komoly fejlődésen ment át a válogatott mindhárom fogata.

Azt tudják, hogy díjhajtásban nem számítanak esélyesnek, hiszen a nemzetközi mezőnyben vannak olyan holland lovak, amelyek adottságait az erdélyiek lovai nem érik el, ellenben maratonban és akadályhajtásban már a hajtó ügyessége és a lovak gyorsasága, a rutin, az összeszokottság a döntő, és ebben jól állnak a mieink

– állapította meg Pál Attila.

Megjegyezte, idén nem volt lehetőség arra, hogy nemzetközi versenyeken a leendő ellenfelekhez hasonlíthassák magukat, de nem is ez a fontos. Arra kell törekedniük, hogy saját magukból és fogatukból kihozzák a maximumot, és ha ez így lesz, az az eredményekből is kitűnik majd.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!