A székelyudvarhelyi birkózás történetében először fordult elő, hogy egy testvérpár, Lőrincz Magor és Lőrincz Balázs egyszerre képviselte az országot és a várost ugyanazon a korosztályos Európa-bajnokságon.
A 86 kilogrammos súlycsoportban induló Magor két mérkőzést is megnyert, emellett az aktuális U23-as és a végül U20-as Európa-bajnoki címet szerző, orosz Iszmail Hanyievtől kapott ki, a bronzmérkőzésen pedig a tavalyi U17-es Európa- és világbajnok ukrán, Artur Kostyukkal szemben maradt alul, így végül az ötödik helyen végzett.
A 97 kg-osok között Balázs az azeri Farhad Suleymanli ellen kezdte meg szereplését, akitől vereséget szenvedett, és mivel vetélytársa nem jutott be a döntőbe, számára véget ért a kontinensbajnokság.
A Marosvásárhelyi ISK-VSK birkózója, Darius Sas a 92 kg-os kategóriában a legjobb tizenhat között és a negyeddöntőben is diadalmaskodott, majd az elődöntőben veszített a török Eyyup Cetin ellen. A bronzcsatára viszont felszívta magát és felülmúlta a bolgár Grigor Csernakovot, ezzel felállt a dobogóra.
A székelyföldi klubok birkózói rövid pihenő után folytatják a felkészülést, egy hónap múlva ugyanis még nagyobb kihívás vár rájuk az augusztus 16–23. között rendezendő pozsonyi világbajnokságon.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!