Három játékos, Tálas Huba, Szász András és Makszim Baranau egészségügyi problémák miatt nem utazott el a csapattal Temesvárra, ahol szerdán este nagyon kevesen, mintegy kétszázan voltak kíváncsiak a két együttes összecsapására.
Az első percekben potyogtak a gólok, rendre a KC volt előnyben, de nem tudta leszakítani a szívósan játszó Polit (14. perc: 6–8). Hazai időkérés következett, majd hiába lépett el hárommal a vendégcsapat, Temesvár a hajrában ledolgozta hátrányát.
A szünetet jelző sípszó előtt a hazaiak kihasználtak egy újabb udvarhelyi támadóhibát, és egygólos előnyre tettek szert (16–15).
Térfélcsere után jó formába lendültek a temesváriak, és a 34. percben már hárommal vezettek (19–16). Hamar rendezte sorait a KC, Markez és Ghiță góljaival pedig egyenlített. A folytatásban fej-fej mellett haladt a két csapat, a hazaiak találataira rendre válaszolni tudtak a vendégek.
Az utolsó negyedóra kezdetén ezúttal a temesváriakon volt a sor, hogy elhibázzák támadásaikat, az udvarhelyiek pedig Ghiță és Komogorov góljaival elléptek hárommal (48. perc: 21–24). Az előnyt viszont nem tudta megtartani a fáradó SZKC (Markez büntetőt rontott), és a Poli az 55. percben, 26-nál egyenlített.
A hajrában ádáz és drámai harc folyt a győzelemért. Jokanovics az utolsó percben büntetőt hárított, majd Komogorov ismét megszerezte a vezetést a KC-nak.
Pár másodperc maradt hátra, amit sikeresen kivédekezett a KC, így a csapat, akárcsak tavaly (a Bukaresti Steaua ellen), idén is az ötödik helyen végzett.
A Bukaresti CSM jutott a döntőbe, miután az elődöntő harmadik mérkőzésén idegenben két góllal legyőzte a Tordai Potaissát. Megismétlődik a tavalyi finálé, hiszen idén is fővárosi rangadót rendeznek, a CSM ellenfele a címvédő Dinamo lesz. A bronzért Torda és a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC játszik.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, az 5. helyért, második mérkőzés:
Temesvári Poli–Székelyudvarhelyi KC 28–29 (16–15),
gólszerzők: Komogorov 7, Markez 6, Onyejekwe 5, Ghiță 4, Peric, Mihalcea 2–2, Ojleszki, Kuzmanoszki, Csog 1–1.
Kiállítások: 2, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 8/5, illetve 7/4.
SZKC: Da Rosa – Mihalcea, Markez, Kukoszki, Kuzmanoszki, Komogorov, Onyejekwe, játszott még Jokanovics – Ojleszki, Ghiță, Peric, Csog.
Elődöntő, harmadik mérkőzés:
Tordai Potaissa–Bukaresti CSM 22–24 (11–13),
a párharcot a CSM nyerte 2–1-re.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!